Az utolsó mondatod úgy ahogy tévedés, a játékhoz hasonlóan ugyanúgy létezik közösségi média-függőség is, nézz utána. Az, hogy a WHO még nem sorolta a betegségek közé, szerintem inkább annak tudható be, hogy még egy viszonylag új - játékfüggőséghez képest is új – jelenségről van szó. Mintsem egy ilyen besorolás nem egyik napról a másikra történik (már csak az állásfoglalás társadalmi jelentősége miatt is), előbb-utóbb erre is sor kerül. A WHO nem érzelmi alapon dönt, ez a kérdés nem tegnap merült fel először: amikor 2000 környékén Marsi Anikó(?) az RTL Klubon beszélt a Doomról, CS-ről, LAN-partykról és játékfüggőségről (konkrét adást vagy linket most ne kérj tőlem számon, kicsi voltam még, felvillanó pillanatképekre emlékszem csak az adásból), addigra már régen lecsengőben volt egy ~20 éves játéktermi éra.
A közösségi médiás párhuzam ettől függetlenül jó, mert a hatásmechanika ugyanaz, a halandó user bejelentkezéskor felveszi az online avatarját, hogy egy másik, alternatív valóságba meneküljön. Az, hogy ennek a társadalmi megítélése egy fokkal kevésbé intoleránsabb, talán annak a hozadéka, hogy a "fertőzés" mértéke is elterjedtebb a társadalom körében. Ettől ez még hivatalosan is függőség, a káros mellékhatásai meg sem jobban, sem kevésbé nem veszélyesebbek a játékokénál.
A hsz-ed többi részével sem tudok egyet érteni; ezek a sztorik mind előfeltételezések, nem hinném, hogy a WHO állásfoglalása a témában bármit is változtatna a lehetséges forgatókönyvön. Nem feltétlenül ezen múlik majd, hogy a jövőben xy kap-e szakszerű segítséget a játékfüggőségéhez, vagy hogy aggódó anyuka lemondja a net előfizetést.
Azt viszont aláírom, hogy nem szerencsés ez a kavar az emberek fejében a függőség fogalmát illetően. Mármint ahogy az átlag ember számára össze van mosva az egészséges függőség ("minden reggel kávéval indítom a napot") a kóros addikcióval. Én is függőnek tartom magam, ’91 óta játszom (apukám programozó volt/most is az, nem volt nehéz beleszületni a "számítógépes játékozásba"), és még annak ellenére is annak érzem magam, hogy már számtalanszor elbúcsúztam fél-egy évekre a játékoktól. A játékok olyanok nekem, mint a bumeráng :), mindig visszatérnek hozzám, most 1+ hónapja bejött a depresszív idő meg a sötét, de nem bánom, mert ez a téli időszak minden évben alkalmas arra, hogy bűntudat nélkül bepótoljak 1-2-10 kimaradt címet. Van úgy, hogy eléggé benne vagyok a játékélményben, éhes vagyok, szomjas vagyok, hugyoznom kell, de ráér az még a következő checkpointig... Aztán tavasszal bőven tudok majd mással is foglalkozni. Szóval szerintem semmi baj nincs azzal, hogy a játék a mindennapjaink része (mint a sorozatok vagy a könyvek), az egészséges egyensúlyt kell megtalálni (bár ezzel most nem mondtam újat). Ettől még nem szabad nem tudomást vennünk egy valóban komoly jelenségről.
Amióta videojátékok léteznek, örök vitatéma, hogy azok káros vagy jótékony hatással vannak-e az emberekre. Ez persze a Pong idejében még kevésbé volt központi téma, ám egy Doom vagy egy Postal már sokkal jobban felhergelte a negatív hangokat. Ebben a témában aligha lehet majd valaha is egyértelmű konszenzusra jutni.
Az utóbbi években azonban egy másik hasonlóan fontos és megosztó kérdés is egyre inkább előtérbe kerül: a videojáték, mint káros szenvedély. E tekintetben most már a WHO-nak (World Health Organisation, vagyis Egészségügyi Világszervezet) is van hivatalos álláspontja. A szervezet legfrissebb kiadványában ugyanis már a gaming disorder és hazardous gaming kifejezések is szerepelnek. Előbbit nagyjából játékzavarnak lehetne fordítani és a szerencsejáték-függőség mellé sorolták be. A leírás szerint a beteg képtelen kontrollálni, hogy milyen gyakran és mennyi időt tölt videojátékokkal. Emiatt egyre kevesebb időt fordít és érdeklődést mutat más hétköznapi tevékenységek iránt. Viselkedése pedig akkor sem változik meg, ha a hosszútávon jelentkező káros hatások jelentkeznek. Ezek a hatások lehetnek személyiségbeli változások, szociális, de akár tanulási nehézségek is.
A veszélyes játékfüggőséget elsősorban online (de akár offline) játékokhoz kötik, amely káros hatással lehet a beteg személyére mind fizikális, mind mentális téren. Emellett a beteg környezetére is lehetnek negatív következményei. Ez függ a játékidő mennyiségétől és az alkalmak sűrűségétől is, valamint az ez által más fontos tevékenységektől való időelvonástól is.
Bár a fent leírt két jelenségre sokan bizonyára egyszerű vállrándítással reagálnak, mondván, „én bármikor meg tudom állni, hogy leüljek a gép elé”, érdemes elgondolkodni rajtuk. Sajnos az elmúlt években is többször lehetett olyan halálesetekről hallani (jellemzően inkább a tengerentúlról), ami egyértelműen kapcsolatba hozható volt a videojáték-függőséggel. Illetve olyanról is, amikor valamilyen online játékban ért vélt vagy valós sérelem vezetett tettlegességig, esetleg tragédiáig. Ezek persze valóban szélsőséges esetek, de ettől még valósak. Így nézve pedig tényleg érdemes komolyan odafigyelni a gyermekekre, és a videojátékos szokásaikra. Hiszen jóból is megárt a sok…
