Hivatalosan is betegség a videojáték-függőség [hozzászólások]

Az utolsó mondatod úgy ahogy tévedés, a játékhoz hasonlóan ugyanúgy létezik közösségi média-függőség is, nézz utána. Az, hogy a WHO még nem sorolta a betegségek közé, szerintem inkább annak tudható be, hogy még egy viszonylag új - játékfüggőséghez képest is új – jelenségről van szó. Mintsem egy ilyen besorolás nem egyik napról a másikra történik (már csak az állásfoglalás társadalmi jelentősége miatt is), előbb-utóbb erre is sor kerül. A WHO nem érzelmi alapon dönt, ez a kérdés nem tegnap merült fel először: amikor 2000 környékén Marsi Anikó(?) az RTL Klubon beszélt a Doomról, CS-ről, LAN-partykról és játékfüggőségről (konkrét adást vagy linket most ne kérj tőlem számon, kicsi voltam még, felvillanó pillanatképekre emlékszem csak az adásból), addigra már régen lecsengőben volt egy ~20 éves játéktermi éra.

A közösségi médiás párhuzam ettől függetlenül jó, mert a hatásmechanika ugyanaz, a halandó user bejelentkezéskor felveszi az online avatarját, hogy egy másik, alternatív valóságba meneküljön. Az, hogy ennek a társadalmi megítélése egy fokkal kevésbé intoleránsabb, talán annak a hozadéka, hogy a "fertőzés" mértéke is elterjedtebb a társadalom körében. Ettől ez még hivatalosan is függőség, a káros mellékhatásai meg sem jobban, sem kevésbé nem veszélyesebbek a játékokénál.

A hsz-ed többi részével sem tudok egyet érteni; ezek a sztorik mind előfeltételezések, nem hinném, hogy a WHO állásfoglalása a témában bármit is változtatna a lehetséges forgatókönyvön. Nem feltétlenül ezen múlik majd, hogy a jövőben xy kap-e szakszerű segítséget a játékfüggőségéhez, vagy hogy aggódó anyuka lemondja a net előfizetést.

Azt viszont aláírom, hogy nem szerencsés ez a kavar az emberek fejében a függőség fogalmát illetően. Mármint ahogy az átlag ember számára össze van mosva az egészséges függőség ("minden reggel kávéval indítom a napot") a kóros addikcióval. Én is függőnek tartom magam, ’91 óta játszom (apukám programozó volt/most is az, nem volt nehéz beleszületni a "számítógépes játékozásba"), és még annak ellenére is annak érzem magam, hogy már számtalanszor elbúcsúztam fél-egy évekre a játékoktól. A játékok olyanok nekem, mint a bumeráng , mindig visszatérnek hozzám, most 1+ hónapja bejött a depresszív idő meg a sötét, de nem bánom, mert ez a téli időszak minden évben alkalmas arra, hogy bűntudat nélkül bepótoljak 1-2-10 kimaradt címet. Van úgy, hogy eléggé benne vagyok a játékélményben, éhes vagyok, szomjas vagyok, hugyoznom kell, de ráér az még a következő checkpointig... Aztán tavasszal bőven tudok majd mással is foglalkozni. Szóval szerintem semmi baj nincs azzal, hogy a játék a mindennapjaink része (mint a sorozatok vagy a könyvek), az egészséges egyensúlyt kell megtalálni (bár ezzel most nem mondtam újat). Ettől még nem szabad nem tudomást vennünk egy valóban komoly jelenségről.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

"Igen, ez általában alaptétel, hogy a függő sosem érzi a függőséget"

Mondjuk én inkább úgy fogalmaznám meg, hogy attól, hogy bizonyos emberek nem gondolják, hogy függők ettől vagy attól, attól még mások lehetnek azok - ez olyannyira magától értetődő, hogy valóban nehéz megérteni a felháborodást ezen. Aryxszal értek egyet - nyilvánvalóan hosszú évek kutatása vezetett odáig, hogy ez bekerüljön az orvosi könyvekbe, szóval így első blikkre elég nehéz elvitatni a kérdésnek a jogosságát.

My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.

> sosem éreztem függőségnek

Igen, ez általában alaptétel, hogy a függő sosem érzi a függőséget

Egyébként tényleg nem értem, miért kell ennyire felháborodnia/hisztiznie a játékostársadalomnak azon, hogy létezik játékfüggőség. Igenis, aki napi 12-14 órát játszik, emellett elhanyagolja az egyéb kötelező dolgait (család, munka, tanulás stb.), az függő. Ugyanúgy megvannak az elvonási tünetek, ugyanúgy káros az egészségére, mint bármelyik másik drog. Fizikai függőség nincs, pszichikai annál inkább. Mondom ezt úgy, hogy 1995 óta játszom PC-n.

Az a probléma, hogy bár függőséggé lett nyilvánítva az nincs megmagyarázva, hogy mitől függőség, mekkora az a mérték, amitől annak számít. Éppen ezért a mi szubjektív megítélésünk alapján megbélyegzésre kerül olyan is, aki nem biztos hogy az, míg aki tényleg az, azon kívül, hogy megbélyegzésre kerül nem fog kapni olyan segítséget ami ahhoz kell, hogy ezen túljusson.

Ma sok esetben a játék is egy kommunikációs felület, kapcsolati forma. 12-14 éves korosztálynak például a Minecraft, vagy egyéb MMO-k, amiken keresztül barátkoznak, barátaikkal tartják a kapcsolatot. Természetesen egy szülő azt fogja látni, hogy a gyereke suli után leül a géphez és játszik, majd mikor már sokadjára látja így egy cikk alapján megállapítja, hogy a gyerek függő, ami miatt drasztikus lépéseket tesz. Elveszi a lehetőséget, kitépi a felépített szociális környezetből, aminek köszönhetően lázongani kezd, amit a szülő megint csak a gyerek függőségének tud be.

Ugyanakkor a háttérben lehet, hogy addig nem volt kihatással a tanulmányaira a szülő meg későn ért haza így a gyerek így talált magának szociális környezetet.

Persze az is lehet, hogy épp ettől romlanak a jegyei és ezért tényleg közbe kell avatkozni, de a játék pont annyira hathat rá, mint egy baráti társaság, beszélgetés a Messenger-en, lógás a YouTube-on. Ezeket mégsem nevezik függőségnek, holott komolyabb szociális és mentális hatásai vannak, mint játszani.

Mert rám is illik/volt hogy illett a definíció, de sosem éreztem függőségnek, egyszereűen jobban élvezem más dolgoknál, akkor meg minek csináljak mást Abban igazat adok, hogy ettől nem kéne kizárnom a függőség lehetőségét. Én elég immunis vagyok az ilyesmikre, csak a cukorra szoktam rá eddig.

I wish I could have known about the view from halfway down

Mindenféle személyeskedés nélkül, tényleg nem értem, miért fáj egyeseknek az, hogy LÉTEZIK olyan, hogy videojáték-függőség, és mint a függőségek 99,99%-át, x évtizednyi kutatás és viták után kimondták, hogy ez betegség. Ha te nem vagy függő, örülj neki és lépj tovább. Ettől még kár lenne tagadni, hogy a kontroll nélküli játék nem egy emberéletet tört már derékba, főleg a mikrotranzakció elterjedése óta. Ahogy azt is kizártnak tartom, hogy a gamer szubkultúra majd emiatt lesz stigmatizálva. Szóval én nem érzem ezt emberiség elleni bűncselekménynek. Szerintem lesz még pár év, amikor majd érezni is lehet ebből valamit, pl. az igazságszolgáltatásban.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

Minden esetben akkor van baj, ha egy felismert problémára nem megfelelő reakciót adunk. A függőség nem tudatosan jön létre és általában az, aki elszenvedi nem ismeri fel, hogy függő. Az is tény, hogy a függőség kialakulásához a személyes tényezőn (valami miatt menedéket talál benne az elszenvedő) kívül szükséges az is, hogy a környezete ne tegyen ellene semmit.

10 éves voltam mikor tesómmal megkaptuk életünk első konzolját, egy NES-t, majd 14 éves, mikor egy számítógépet. Haverok is ekkor kaptak, de valahogy soha nem volt abból probléma, hogy játszottunk. Meg volt szabva, hogy mennyit tölthetünk gép előtt és a szüleink bizony kizavartak minket játszani, ha több volt az a kelleténél.

Természetesen ma már javában más a helyzet. Akkor is van valami digitális kütyü a kezünkben, ha nem akarjuk, de pont ahogy a gyerek telefonhasználata vonatkozásában szerintem itt is hangsúlyozni kell, hogy nem a tiltás a legjobb megoldás, hanem a helyes és felelős használat megtanítása.

Itt hozzá kell tenni azért, hogy a WHO-nak lennének velősebb feladatai is mint mentális betegséggé nyilvánítani a videójáték függőséget.

Félő, hogy épp az fogja b@szogatásnak érezni a segítő szándékot, aki a leginkább rászorulna. Ahogy a gyerek is automatikusan lázad, ha este azt mondják neki, hogy elég volt a játékból, irány lefeküdni...

Régi szép idők, amikor még annyit kockultam, hogy 72 kilót tudtam tartani Ma meg már 100+
Egyébként ebben is lehet valami. Akkor maradjunk annyiban, hogy aki segítségre szorul ilyesmi miatt, annak legyen meg rá a lehetősége, aki viszont nem, az ne legyen baszogatva.

I wish I could have known about the view from halfway down

Köszönjük hogy megosztottad velünk Peace. Most én jövök:

Üdv,
hét évig rá voltam kockulva a wowra, napi 6-18 órákat nyomtam, húztam a karaktereket, szakmáztam, raidek insták, achivadászat, segítés a kicsiknek, rajongói oldal készítés. Cata közepén a Blizzard tett róla hogy kezdjem megutálni az utat amerre viszik a fejlesztést és ez a további kiegészítőknek egyre csak fokozódott. WoD-ra elérték hogy megvegyem, három hónap előfizetés után abba is hagytam. Legion szintén. Kijött, három hónap be, gyorsan kiég, abbahagy. Volt minden ez alatt a hét év alatt. Öröm, bánat, szomorúság, sikerélmény, felejthetetlen grillparti klán találkozón, és olyan barátságok kötődtek, melyek a mai napig is tartanak.
Következő kiegészítő szeptember körülre jön, így 2 hét szabadság félrerakva, és 3 hónap előfizu bekészítve

Kényszerkezelést lehet alkalmazni, de az megint csak nem egy szép műsor. Amúgy valamelyest átéltem mindezt, mert jó 7 évre nyelt be a Lineage 2 kisebb-nagyobb megszakításokkal és ott bizony tényleg volt olyan súlyos időszak, amikor úgy estem le a székről, hogy basszus nem ártana valahogy lekúszni a konyháig és enni valamit. Az sajnos már tényleg kegyetlenül beteges volt. Fősulis tanulmányaim is fuccsra mentek (mondjuk az a játék nélkül is esélytelen lett volna, hogy én mérnök legyek...), de elég komolyan képes beszippantani az embert. Azóta szerencsére lakhelyet és életmódot váltottam. Fel kellett ébrednem az álomvilágból és igen hamar fel kellett nőnöm az élethez (volt rá pár hónapom össze-vissza). De van, akinek ez sajnos nem sikerül és ez bizony tragédiába is torkollhat. Ha nem figyelnek rá (bár egy felnőtt emberre nem normális, ha figyelni kell, hogy nehogy kinyírja magát a gép előtt), vagy nincs rá semmi indoka, hogy változtasson. Nem egyszerű kérdés, amiben rengeteg a szürke terület.

Szerintem ez elég felesleges. Eddig sem volt titok, hogy vannak akik abnormális módon az életükké teszik a videojátékozást, de attól még, hogy ez újdonság, sokaknak érthetetlen tolerálhatatlan, nem feltétlen lesz betegség. Szerintem ez egy alternatív életmód, amihez bárkinek joga van, és semmiképp sem tartom betegségnek. Én is büdös nagy kocka vagyok (bár azért van más is az életemben), szóval értem miért jó ez egyeseknek, és abszolút az ő dolguk.
"Kezelni" úgy sem lehet, szóval nevezhetik akárminek.

I wish I could have known about the view from halfway down

Vicces oldalon egyből felkapták a témát:
"akkor elmehetek progressz időben betegállományba végre, nem kell szabadságot kivenni rá"
"főnök, ma nem megyek be, ki kell farmolnom az xy epiket"

Komolyra fordítva a szót. Igen, vannak szélsőséges esetek, és igen van hogy inkább leül az ember a gép elé, és nem akar a problémákkal foglalkozni, de ezen kívül annyi más káros hatás van még, amivel jobban kellene foglalkozni világszinten, hogy ez számomra kicsit olyan mint amikor a munkahelyen egy addig semmit nem produkáló kolléga letesz a főnök főnökének a főnökének az asztalára egy 4 oldalas agymenést, hogyan kellene a céget átalakítani hogy xxx (ide behelyettesíthető az összes divatos marketing bullshit), majd aki jól végezte dolgát hátradől és egy évig ismét csak nem csinál semmit.
Produkáltak valamit, ami igazából semmin sem fog változtatni. Ott pedig még nem tart a világ, hogy globálisan kellene a játékidőt korlátozni, mint ahogy Kínában teszik, vagy Dél Koreában. Sokkal nagyobb gondok vannak ennél.
A játékos halálesetek kimerültség miatt inkább távolkeleten jellemző. Nyugaton az annyira rákockulás hogy elhanyagol minden mást, illetve a tettlegesség meg egyaránt mindkét félnél. Minden évben van hír arról hogy valaki végkimerültségig nyomta az adott játékot, vagy pár éves hír, hogy tajvanon egyik leszúrta a másikat irl egy epik kardért, vagy épp tegnap hír hogy usában egyik ráhívta a másikra swat-ot, akik annak rendje és módja szerint ki is mentek és eddig tisztázatlan körülmények között le is lőtték azt a játékost akire ráhívták őket. De ezek végletek. Lehet benne gondolkozni, de az inkább többet árt, mint használ. A kettő fél között meg ott van az Eu, a fejőstehén.

Érdekes, ha a munkára "kockul" rá ennyire az ember az nem akkora probléma, nem foglalkozik vele világszervezet, azt helyi jelenségként kezeli mindenki, lásd Japán. Az nem számít ha a törvényi 8 óra helyett 10+okat dolgoztatják az embert, akár "önként", akár nem bizonyítható fenyegetéssel.
És még lehetne sorolni a komolyabb problémákat, mint a játékra kockulás különféle esetei. Eddig szenvedélybetegségként volt "kezelve", bár nem tudok róla, hogy bármiféle "kezelés" létezett volna rá.