28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Megint éledezik a Splinter Cell pletyka

Ezúttal a Ubisoft Spain csipogott egyet, amitől beindultak a találgatások.

Írta: GeryG

Megint éledezik a Splinter Cell pletyka

Ha van olyan Ubisoft, azon belül is Tom Clancy széria, ami most már üvölt egy folytatásért, akkor az a Splinter Cell. Sam Fisher első kalandja még 2002-ben jelent meg, majd ezt követte hat további epizód (ezek közül egyetlen egy volt, ami nem jelent meg PC-re). Az egyes játékok általában mindig pozitív fogadtatásban részesültek, bár az is igazi, hogy komoly megújulást alig hozott valamelyik. Amelyik meg igen, azzal sokan nem tudtak azonosulni. Jó példa erre a Double Agent epizód, ahol a rosszfiúk közé kellett beépülni, ez pedig nehéz döntések meghozatalára kényszerítette a játékosokat, ami eléggé idegennek hatott Sam Fisher karakterétől.

A Ubisoft legutóbb a Tom Clancy’s Splinter Cell: Blacklisttel jelentkezett még 2013-ban, vagyis immár hat éve. Azóta a rajongóknak csak a reménykedés maradt, de egyelőre minden év csalódást keltett, hiszen nem érkezett meg a várva várt bejelentés. Egyelőre még mindig várnunk kell erre, de az utóbbi időben egy picit megszaporodtak a biztató jelek. Ilyen volt, mikor Sam felbukkant a Tom Clancy's Ghost Recon WildlandsAssassin’s Creed Odyssey-ben is.;

A napokban újabb jel bukkant fel a világhálón, egészen pontosan a Ubisoft Spain hivatalos Twitter-csatornáján. Egy bejegyzésben Sam Fishert láthatjuk, alatta a „Meg kell értened a sötétséget, hogy szembenézhess vele” felirattal. Természetesen semmilyen egyéb kommentár vagy magyarázat nincs a bejegyzéshez, így nem tudni, hogy milyen célból töltötték fel. Könnyen lehet, hogy a világon semmi jelentősége nincs, nem utalás, nem célozgatás. De azért van rá némi esély, hogy ez egy közelgő bejelentés egyik első jele… majd kiderül.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!