Dino blogja

London és a videojátékok – 3. rész: London Eye

Dino | 2014.09.25. 10:55 | kategória: Utazás

Ma kezdődik az EGX London, amelyhez kapcsolódóan nemrég elkezdtem bemutatni pár londoni nevezetességet. A The View from the Shard, majd a CoD: Modern Warfare 3-ban megjelenő városrészek után ismét egy aránylag frissebb látványosság kerül sorra, a városképben 15 évvel ezelőtt feltűnt óriáskerék, amely gyakorlatilag mindig előbukkan előbb-utóbb, ha Londonról látunk fotókat.

A Temze déli partján, a Parlamenttől nem messze (csak a túlparton) felhúzott London Eye pedig nem is akármilyen óriáskerék: 135 méter magasságával 1999-es építésekor a világ legnagyobbjának számított. Első támogatója után évekig British Airways London Eye néven futott, jelenleg egy energiacég a szponzor, így EDF Energy London Eye szerepel a prospektusokban. A 120 méter átmérőjű keréken 32 kabin megy körbe, amelyek mindegyikébe 25 ember fér el. A kapszulák folyamatosan mozgásban vannak, így a be- és kiszállás közben is, hogy aztán mintegy fél óra alatt tegyék meg a teljes kört. Eközben pedig természetesen Londont bámulhatjuk az üvegfalakon keresztül – akár a középső padokra leülve, akár közvetlenül az ablakoknál. Plusz tableteket is kihelyeztek, amelyekről extra infókat tudhatunk meg – bár ahhoz azért rövidnek érzem a kapszulában töltött időt, hogy a látvány csodálása helyett képernyőt lenne érdemes nézni. A legfőbb látnivaló innen persze a közeli Parlament, a Big Ben harang tornyával, de a hivatalos prosi szerint jó időben akár 40 km távolságra is ellátni fentről.
Öt évvel ezelőtt újabb extrát kapcsoltak az óriáskerék meglátogatásához: egy párperces 4D-s kisfilmet nézhetünk meg a jegypénztárak melletti teremben. Ez gyakorlatilag Londont mutatja be madártávlatból, pár látványos effekttel (meg füstgéppel és buborékfújóval) kísérve.
Az óriáskerekek szerelmeseinek mindenképpen ajánlott látványosság a brit fővárosban a London Eye, Európában ennél magasabbra nem kerülhetnek hasonló szerkezeten. Akik pedig inkább aprólékosan néznék fentről a várost, azoknak ott a korábban bemutatott The View from the Shard, ahol akár órákat is el lehet tölteni, ráadásul magasabb is.

London és a videojátékok – 2. rész: Call of Duty: Modern Warfare 3

Dino | 2014.09.18. 09:58 | kategória: Utazás

Egy hét múlva kezdődik a brit fővárosban az EGX London (ha érdekel valamelyik ott bemutatott játék, fórumunkban jelezheted kérdéseidet, Blade és Sityi pedig megpróbálnak választ kapni rá), így folytassuk pár nappal ezelőtt megkezdett sorozatunkat. A második részt egy videojátéknak szentelem, mégpedig a Call of Duty széria Modern Warfare 3 epizódjának.

A számos nagyvárost díszletéül felvonultató CoD epizód hetedik és nyolcadik küldetése (Mind the Gap és Davis Family Vacation) Londonban játszódik. SAS kommandósunk először a Canary Wharfhoz érkezik. Az egykor nyüzsgő kikötői területet az 1980-as évek végén kezdték irodai negyeddé alakítani, az első elkészült épület az 1991-ben befejezett One Canary Wharf nevű toronyház volt, amelybe azonban hosszú évekig keresték a bérlőket, az építtető tönkre is ment, aztán évek kellettek, mire a mai állapotot elérték, és már a City után a város második pénzügyi központjaként emlegetik ezt a részt. A környék leginkább azoknak lehet érdekes, akik szeretik a modern építészetet, hiszen ahogy a fotón is látható, leginkább felhőkarcolók magaslanak errefele. Két metróvonal is érinti ezt a helyet – konkrétan a toronyházak alatt van a megálló –, a Jubilee vonal mellett a DLR (Docklands Light Railway, leginkább a felszín felett járó metró, amelyet vezető nélkül üzemeltetnek, így akár emiatt is érdekesség lehet kipróbálni) is megáll. A Modern Warfare 3 terroristái is a metróba menekülnek, ahol egészen Westminsterig mennek az elrabolt kocsival, ami a Jubilee vonalon valóban lehetséges útvonal. Igaz, ha megnézzük az alagútban a metrótérképet, láthatjuk, hogy azt már inkább poénra vették inkább az Infinity Wardnál, olyan megállónevekkel, mint például Wrong Shoe St., Maneater Station, No Ammo Road, You Are Here, I’m Here, Too Many Verts Lane vagy Velinda’s Home (az egyik fejlesztő, Velinda Pelayo nevét megörökítve). Ha érdekel a teljes térkép, kattints ide, a valódi londoni metrótérképet pedig itt nézheted meg.
A Westminster megálló a Temze partján helyezkedik el, és olyan nevezetes épületek találhatók itt, mint a parlament (a Big Ben harang mindenki által ismert tornyával), de a közelben van a Westminster Abbey is. A játék itt kicsit szakít a valósággal, a lépcsőfeljáró ugyanis jóval arrébb található, de a történethez egy közeli mellékutcát választottak, és így talán gördülékenyebbé tudták tenni a küldetést, mintha plusz métereket kellett volna gyalogolnunk. Az viszont igaz, hogy a Londont kettészelő folyó túlpartján valóban ott van a 2000-ben megnyitott London Eye óriáskerék, és a terroristáknak szánt blokádot környező épületet is egész hasonlóra modellezték, mint amilyen a valóságban.
Rövid időt tölthetünk Londonban a Call of Duty: Modern Warfare 3-ban, de mint a fentiekből – és az alábbi képekből – látható, a fejlesztők igyekeztek reálisan megvalósítani a várost, és a térképnek is megfelelően használták fel a helyszíneket, ami ha szeretjük a valóságtól nem elrugaszkodó alkotásokat, mindenképpen dicséretes.

London és a videojátékok – 1. rész: The View from The Shard

Dino | 2014.09.15. 18:20 | kategória: Utazás

Jövő héten zajlik a brit fővárosban az EGX London, amely jelenleg a legnagyobb gamer rendezvény a szigetországban. Az 1989-ben indult, majd 2004-re igencsak ellaposodó és egyben megszűnő ECTS után az Eurogamer.net magazin fedezte fel a kiállítás nyomán keletkező piaci űrt, és a nagyközönség számára is nyitott formában indította útjára az Eurogamer Expót 2008-ban. Az első alkalom 4000-es látogatottsága tavalyra már közel 20-szorosára nőtt, 70 ezren mentek el az Earls Court Exhibition Centre-be. (Köztük Sityi kollégánk is, aki szorgosan tudósított az eseményről, idén pedig Blade-del közösen fognak beszámolni a show-ról és interjúkat készíteni a fejlesztőkkel.)
A közelgő rendezvény kapcsán úgy gondoltam, aktuális kicsit fókuszba helyezni Londont, úgyhogy pár blogbejegyzésben néhány érdekesebb nevezetességet mutatnék be, helyenként játékokhoz való kapcsolódásokra is rávilágítva. Az ECTS miatt kb. tízszer fordultam meg már Nagy-Britannia fővárosában, nemrég pedig nászutam egyik célpontjának is ezt választottuk, de minden alkalommal sikerült még olyan helyre eljutni, ahol meglepve tapasztaltam, hogy korábban miért nem néztem még meg... A mostani sorozat igazából csak egy kis szemezgetés lesz ezek közül.

Az első epizódban bemutatásra kerülő The Shardnak igazából – legalábbis tudtommal – egyelőre nincs köze a videojátékokhoz, és mivel egy igencsak friss épületről van szó, még a játékokban megjelenő londoni látképben se nagyon tűnik fel, de azért választottam ezt, mert ez az egyik legújabb érdekessége a városnak.
Az óriási felhőkarcolót – amely nevét alakja miatt a szilánk szóról kapta – 2009-ben kezdték építeni, Renzo Piano olasz építész tervei alapján, majd 2012-ben fejezték be. 309,6 méterével jelenleg ez a legmagasabb épület az EU-ban. Másfél évvel ezelőtt, 2013 februárjában nyitották meg a 68-72. szinteket elfoglaló The View from the Shard kilátót, amely – különösen szép időben – csodás kilátást biztosít a városra, jóval magasabbról, mint ahova a London Eye felvisz. A magasba két lifttel juthatunk fel: az egyik a 34. emeletig „repít” fel fél perc alatt, ahol át kell szállni egy másikba, amely ugyanennyi idő alatt juttat a 68. emeletre (feltételezhetően biztonsági okokból nem egyben megy fel a lift a tetőig). A 6 m/s sebességgel suhanó liftről először azt gondoltam, hogy jól kikészíti majd a gyomromat, ahogy indul meg leáll, de a mérnöki lelemény jóval előrébb jár már gondolataimnál: szinte semmit nem éreztem abból, ahogy felértünk.
Az első kilátóterület a 69. emeleten helyezkedik el, itt körben végig üvegfal védi a látogatókat, a főbb látnivalókat nyilak is jelzik, de van 12 darab ún. Tell:scope is. Ezek olyasmik, mint a pénzbedobós távcsövek egy-egy kilátóban, de egyrészt ingyenesek, másrészt pedig egy kis képernyőn mutatják, hogy mi van arra, amerre célzunk vele. A kép pedig interaktív: kiválaszthatjuk, hogy milyen napszakban szeretnénk látni a tájat, másrészt pedig a fontosabb épületekre rá is kattinthatunk némi plusz információért. Annak érdekében, hogy ne foglalja el egy-egy turista túl sokáig ezeket a Tell:scope-okat, a rajtuk futó program kétperces limit után megköszöni a figyelmet és visszalép a főmenübe. Ez mondjuk néha elég rövidnek bizonyult, de azért jópofa megoldás ez a nézelődésre (viszont fura, hogy nem nagyon aktualizálták a rajta lévő képet, találtunk ugyanis olyan épületet, amelyre kíváncsiak lettünk volna, hogy micsoda, de mivel még csak az alapját láthattuk az 1-2 évvel korábban készült fotón, nem derült ki...).
Aki pedig még magasabbról szeretné látni Londont, három emeletnyi lépcsőzés után feljuthat a 72. emeletre, 244 méter magasra, ahol egy részben (igaz, csak felülről) nyitott szint várja. Az Empire State Building nyitott kilátóterasza után mondjuk nem értettem, miért nincs itt is hasonló (pedig ott 380 méteren van a kilátórész), valamivel nagyobb élmény, ha nem veszik körbe az embert üveglapok, de biztos megvolt az oka a tervezőknek, hogy így alakították ki a The Shard felső szintjét.
A The View from the Shard szép kilátást nyújt Londonra és nevezetességeire (érdekes volt például fentről látni a felhőkarcolótól nem messze elterülő Towert), de inkább csak azoknak ajánlott célpont, akik szeretik fentről bámulni a városokat, és hosszú időt eltöltve, a magasból felfedezni minden apró szegletet. Mások valószínűleg borsosnak találják az elővételben 24,95 fontba kerülő belépőjegyet. Egy dolgot hiányoltam igazából a látogatás során: jópofák a Tell:scope-ok, de limitált idejű használatuk miatt alapos nézelődésre nem alkalmasak. Az Empire State Building audio guide-ja sokkal praktikusabb szerintem, ott 2-3 órán át hallgattam lelkesen a különböző épületekről szóló információkat és érdekes sztorikat. Egy ilyennel szépen meg lehetne nyújtani az ott töltött időt, és mindjárt tartalmasabban is telne a látogatás.

The View from the Shard
Cím: 32 London Bridge Street, London SE1 9SG
Weboldal: www.theviewfromtheshard.com

Valkenburg: várrom és barlangrendszer

Dino | 2013.09.04. 14:01 | kategória: Utazás

A XII. század elején épült először erődítmény a Hollandia déli részén lévő helyszínen, ahol ma Valkenburgban már csak romokat találunk az évszázadok során többször újraépített és átalakított kastélyból. A helyi látványosságot azonban nem csak a romok jelentik: az alatta lévő hegy mélyébe 5 km hosszúságú barlangrendszert vájtak a kőfejtők, amelyet az évek folyamán használtak például menedéknek is, manapság turisták célpontja, és még karácsonyi vásárt is tartanak benne.
A barlangba kizárólag vezetéssel lehet bejutni, alapvetően világítás se nagyon van, csak az első pár méteren és a kápolna részén találkoztunk izzókkal. Mindenhol máshol hollandul beszélő idegenvezetőnk lámpására hagyatkoztunk (és egyesek mobiltelefonjukra). Ez kicsit nehézkessé tette a vezetés követését, mert az angol nyelvű, A4-es lapon megkapott magyarázó szöveget a sötétben kicsit problémás volt olvasni (a kéznél lévő mobilok persze ebben is segítettek).
Az eredetileg kizárólag kőtömbök bányászatának „melléktermékeként” létrejött barlangot a város vasútállomásának 1853-as befejezését követően festményekkel kezdték kidekorálni. Valkenburgban ugyanis ekkor gombamód megszaporodtak a szállodák, és hirtelen turisták lepték el az addig jobbára nyugis helyet – számukra pedig nem ártott némi extra látványosság is. A vezetés során hallhattunk még a kőfejtőkről, egy dinoszaurusz-lelet felfedezése után kifaragott dínószoborról, valamint a barlang szerepéről a második világháború során.
Ha valaki meglátogatja a valkenburgi várromot, érdemes befizetni a barlangtúrára is. Míg a várban igazából nem sok látványosság van, másik 4,5 euróért egy érdekes, kb. egy órás túrát kap az ember a föld mélyén.

Androidos játékajánló: Vector

Dino | 2013.02.20. 10:53 | kategória: játék

A Samsung Galaxy Note 2 épp folyamatban lévő tesztelése közben keresgéltem a Google Play választékában a játékok között, és itt találtam rá a Vector című alkotásra. Mint később kiderült, egy facebookon már régebb óta játszható dologról van szó, csak ott nem szoktam játszani, így nem is hallottam róla. Alapvetően egy oldalra scrollozós játékról van szó, amelyben főhősünket gyakorlatilag árnyékként látjuk, ahogy folyamatosan menekül üldözője elől. Az irányítás nem bonyolult: felfele swipe-olva ugorhatunk, lefele húzva ujjunkat becsúszást hajthatunk végre, oldalra simogatással futni kezdhetünk megfelelő helyeken, vagy ugrálhatunk felfele. Karakterünkön kívül a háztetőknek és az azokon lévő tárgyaknak is csak az árnyékát látjuk, így ezekre kell koncentrálni, hogy mi az, ami akadályt jelent. Ha pedig utolérnek, kezdhetjük elölről a pályát.
A Vector tökéletes iskolapéldája a "könnyű megtanulni, nehéz mesterien végezni" alapvetésnek. Elég gyorsan rá lehet érezni az ugrálásra, és pár nekifutással le lehet tudni egy-egy pályát (jó, ahogy haladunk előre, úgy nehezednek azért ezek persze). Azonban ha három csillagot szeretnénk összeszedni mindenhol, nagyon oda kell figyelnünk. A pályákon elszórt kockák begyűjtéséhez ugyanis nagyon nem mindegy, hogy honnan ugrunk el, vagy hol használunk becsúszást - akár olyankor is, ha nem kell átjutnunk egy-egy víztároló alatt. Mozdulatainkat nagyon jól kell időzíteni, hogy menekülésünk folyamatos legyen: egy ugrás után gyors vetődés, majd egy tigrisbukfenc - ha valahol köztük pár tizedmásodperccel is hamarabb vagy később húzzuk el ujjunkat a kijelzőn, már megszakad a mozgássorozat, és üldözőnk közelebb kerül hozzánk. A harmadik csillagot pedig akkor kaphatjuk meg, ha a bizonyos helyeken jelzett extra trükköket is végrehajtjuk. Ezek egy része azonnal elérhető, azonban 1-2-t minden pályán fel kell oldanunk az összegyűlt pénzmennyiségből. Na és ez az, ahol az alapvetően ingyenes játék megpróbálja fizetésre sarkallni az embert: egy-egy pályán ugyanis nem gyűlik össze túl sok kreditünk, így ha nem vagyunk elég kitartók és türelmesek, könnyen pár dollár kiadására szánhatjuk magunkat. (Amúgy a teljes verzió feloldása 1 dollárba kerül, ha a saját telefonom hardvere kicsit nagyobb lenne, és nem csak egy kölcsönkészüléken játszanék vele, gondolkodás nélkül pengetném ki ezt az összeget a plusz pályákért.)
Grafikai stílusával, látványos animációival (rengeteg féle parkour trükkel) és ügyesen kidolgozott játékmenetével magával ragadó alkotás lett a Vector, ügyintézésre várakozáskor remek elfoglaltság, ha androidos vagy iOS telefonunk van. Csak legyen elég türelmünk a 100. próbálkozás után 101. alkalommal is nekifutni, ha a maximális csillagokra hajtunk.

Rammstein koncert – Papp László Sportaréna, Budapest, 2011. november 10.

Dino | 2011.12.14. 10:04 | kategória: zene

Best of lemezének (Made in Germany 1995-2011) megjelenése kapcsán indult újra turnéra a német Rammstein, akik szokás szerint félelmetes látvány közepette léptek színpadra Budapesten is.
A bemelegítésről ezúttal a svéd Deathstars gondoskodott. A kriptaszökevény kinézetű, általuk deathglamnek nevezett stílusú zenét játszó banda produkciója számomra igazából nem maradt emlékezetes, pár évvel ezelőtt például az Apocalypticának örültem igazán (főleg, hogy egy Rammstein szám erejéig is a színpadra jöttek aztán). Külsőben kicsit Marilyn Mansonra is emlékeztettek a tagok, az énekstílus pedig néha valamiért Falcót idézte fel bennem. Kb. fél órát játszottak, aztán a színpad kisebb átépítése után kezdődött az est fénypontja.
Már a bevonulás is nagyszabásúra sikerült: a Rammstein tagjai az Arénán keresztülsétálva érkeztek a keverőpult előtt helyet kapott kis színpadra, egy saját logójukkal ellátott zászló mellett egy piros-fehér-zöld lobogóval is felszerelkezve. Miután mindannyian beértek, a magasból leereszkedett egy híd és azon keresztül sétáltak át a nagyszínpadra, ahol kisvártatva belekezdtek a Sonnéba. Fénycsóvák, pirotechnika és sok egyéb látványelem gondoskodott arról, hogy ismét egy monumentális show-t kapjon a nagyérdemű, ahogy azt a Rammsteintől elvárjuk.
A leghülyébb szokás szerint Flake volt: a billentyűs talpa alatt futószalag volt, néhány szám közben azon sétált megállás nélkül, egyik dalhoz járókeretre szerelt szintivel érkezett, és szokás szerint a Mein Teil alatt ő ugrott be a fazékba, amely alá most is rendesen „begyújtottak”. A Bück dich és Mann gegen Mann számok idejére került újra kihasználásra a kisebb színpad: a dobos dominaként, szőke parókában vezette pórázon át a zenekar többi tagját a hídon, hogy aztán ott nyomorogva játsszák el az említett két számot. Ja, és nem maradt ki a szokásos crowdsurfing se, amelyhez most is egy gumicsónakot hívtak segítségül.
A Rammstein produkciója során szinte nem telt el olyan perc, amelyben ne csapott volna fel valahonnan egy-egy lángcsóva vagy tűzijáték petárda. Hol a színpad elején, hol valamelyik tag kezében, hol az óriási üst alatt, hol pedig a gitárosok „szájából” lövelltek a lángok, hogy még a távolabbi sorokban vagy oldalsó ülőhelyeken állókat is megizzassza.
Szokásához híven a Rammstein egy baromi látványos, vérprofi show-val állt színpadra, amelyen látszott, hogy minden egyes percét német precizitással tervezték meg. A számfelhozatal kb. tökéletesnek nevezhető, amely leginkább annak köszönhető, hogy egy válogatáslemezhez kapcsolódó turnéról van szó. Nekem kicsit továbbra is hiányzik az előadásból a közönséggel való kommunikáció, de a Rammstein már csak ilyen: nem beszélgetnek a nézőkkel, inkább a látványra koncentrálnak, de arra maximálisan. Ha egy szóval kéne jellemeznem, az a fenomenális lehetne – a koncert minden egyes percét (sőt, másodpercét) élveztem, és biztos vagyok benne, hogy a több tízezer ember szintén hasonlóan vélekedik.

A koncerten elhangzott számok:
1. Sonne
2. Amerika
3. Keine Lust
4. Sehnsucht
5. Asche zu Asche
6. Feuer frei
7. Mutter
8. Mein Teil
9. Du riechst so gut
10. Link 2, 3, 4
11. Du hast
12. Haifisch
13. Bück dich
14. Mann gegen Mann
15. Pussy
1. ráadás
16. Mein Herz brennt
17. Wollt ihr das Bett in Flammen sehen?
18. Ohne dich
2. ráadás
19. Engel
20. Ich will

Galla Miklós: Könnyű műhaj

Dino | 2011.11.20. 23:02 | kategória: könyv

Galla Miklósról először talán a Monty Python Repülő Cirkusza sorozat fordítójaként hallottam, de az is lehet, hogy a Laár pour Laár Társulatban (később L'Art pour l'art) valamelyik műsorából ismertem meg. Bár most visszagondolva általános iskolás koromban még a GM49 egy-két számát is szívesen hallgattam a tévében – nagyon régen volt, a részletekre pontosan már nem is emlékszem. A fent említett sorozatban is megjelenő angol abszurd humor nagyon megfogott (a Monty Python alkotásai mind a mai napig nagy kedvenceim), és mivel Galla ennek a stílusnak egyik hazai képviselője volt, sokáig követtem figyelemmel munkásságát. Így aztán amikor hallottam, hogy könyve jelenik meg, kíváncsian vetettem rá magamat.
A Könnyű műhaj címre keresztelt kötet 188 oldalon keresztül tartalmaz humoros szövegeket, képeket, képregényeket, dalszövegeket. Tehát igen vegyesen szemezget, gyakorlatilag Galla teljes eddigi pályafutásából kapunk ízelítőt. Találunk benne nyelvi leleményekre, szavak és kifejezések kicsavarására építő írásokat (bár némelyik kissé inkább már fárasztó volt nekem), L'art pour l'art jelenetek szövegkönyvét (például a Besenyő család szériába Galla távozása miatt végül már be nem került részt vagy a Mai történet című klasszikust - lásd a lenti videót), valamint a GM49-nek és a Pa-dö-dönek írt néhány dal szövegét. Az Ügyes Lajos irodája című, stílusában gyakorlatilag Besenyő család jellegű sorozatból hat van a könyvben, ebből három képregény formájában, Csordás Dániel rajzaival kapott helyet.
Határozottan színes egy könyv tehát a Könnyű műhaj, és nem csak azért, mert nem fekete-fehérben nyomták. Aki feltétel nélkül rajong Galla Miklós munkásságáért, annak biztos, hogy tetszeni fog, aki viszont mára veszített a lelkesedésből, az lehet, hogy kevésbé fogja élvezni, hogy némelyik pihent megfogalmazású résznek akár többször is neki kell futni. Végezetül pedig még annyit kell megemlíteni, hogy előbb-utóbb hangoskönyv formájában is beszerezhető lesz a mű, pontosabban annak nagy része, hiszen a képi poénokat igen bajos lenne hangzóanyagra átültetni. Cserébe viszont például a dalokat a GM több mint 49 zenekar előadásában lehet majd meghallgatni (benne a Mocsok 1 kölykök énekes-billentyűsével, Pulius Tamással).

LG Optimus 2X

Dino | 2011.11.18. 15:11 | kategória: mobil

Még a nyáron fordult meg nálam pár napra a világon elsőként boltokba került olyan androidos okostelefon, amelyet kétmagos processzorral szereltek fel. Ez volt az LG Optimus 2X. Sajnos az akkor elkezdett cikk kissé elkavarodott, most pedig rendes tesztet már nem igazán lenne érdemes lehozni, így most itt a blogban teszem közzé róla a rövid bemutatót.
Designját tekintve a kategória többi készülékéhez hasonló az LG 2X is: fekete külső, lekerekített sarkok, nagyméretű, 4 hüvelykes kijelző (480*800 pixel felbontással). A hátlapból egy ezüst sáv végén emelkedik ki a kamera optikája, amelyet nem véd semmi. A kijelző alatt négy érintőgomb kapott helyet (menü, home, vissza, keresés). Személy szerint jobban szeretem a fizikai gombokat, de legalábbis jó lett volna, ha minimum a Home billentyű fizikai valójában szerepel, máskülönben mindig oda kell figyelni, hogy ne nyomjak meg semmit véletlenül. Az oldalakon található szokásos gombokon és csatlakozókon (bekapcsolás, hangerőszabályzó, micro-USB, 3,5-es jack) felül találunk még egy HDMI csatlakozást is extrának, ha TV-re szeretnénk kötni a kütyüt.
Az átlagos Android kezelőfelület LG változata páratlan számú kezdőképernyőt kínál (3, 5 vagy 7 lehet belőle), amelyekből ügyes megoldással a középső jön elő a Home gombra, így onnan két aloldalt is elérhetünk egy-egy mozdulattal. (A saját Samsung Galaxy Ace-emnél kisebb fájó pont, hogy a sorban bal oldali képernyőre ugrik a Home – sokkal kevesebb lépéssel elérhető az LG-n sok funkció.) A képernyőket telepakolhatjuk widgetekkel és ikonokkal, amelyhez rengeteg program már alapból megtalálható a telefonon, és természetesen a memória korlátjáig bővíthetjük tovább a készletet. A telefonba épített 8 megapixeles érzékelő által készített fotók inkább átlagosnak tekinthetők, a sötétben való fényképezést pedig LED segíti. Természetesen videózásra is lehetőség van, 720p esetén 30 fps mellett, 1080p Full HD felbontás mellett pedig 24 fps-sel.
A kétmagos, 1 GHz-es processzornak köszönhetően az Optimus 2X villámgyors, mindenre azonnal reagál, gyorsan indulnak az alkalmazások, és alapvetően minden gördülékenyen futott. Igazából kicsit úgy éreztem, hogy nem is használja még ki teljesen a készülék a nagy teljesítményt, nem is nagyon volt olyan alkalmazás a teszt idején, amely nagyon élvezte volna a dupla mag és a Tegra 2 platform előnyeit. Az NVIDIA Tegra Zone-on is leginkább fizetős játékok voltak csak elérhetők.
Összességében tetszett az LG Optimus 2X, mindent tudott, amit egy Android rendszerrel felszerelt okostelefontól manapság elvárok, a kétmagos processzor pedig tényleg gyors volt.

(Ahk-toong Bay-bi) Covered - Achtung Baby feldolgozáslemez

Dino | 2011.11.10. 15:22 | kategória: zene

Több neves előadó legismertebb lemezének is évfordulója van idén: 20 éves volt például nemrég a Nirvana Nevermindja, és november 19-én lesz húsz éve annak is, hogy a boltokba került a U2 Achtung Baby albuma. A brit Q zenei magazin ez alkalomból az október végén megjelent decemberi számában kiemelt cikkben foglalkozott az ír négyessel, a lap mellé pedig egy ajándék CD-t csomagoltak, amelyen ismert (és pár kevésbé ismert) zenész feldolgozása kapott helyet. Az Achtung Baby lemez mind a 12 számából új verzió került a korongra, megőrizve természetesen az eredeti sorrendet.
A nyitó Zoo Stationt Trent Reznor és Atticus Ross (Nine Inch Nails) dolgozta át, de igazából nem sok extrát vittek bele. Az Even Better than the Real Thing kakukktojás a lemezen, mert egyszerűen egy remixet kapunk (Jacques Lu Cont Mix). Nem nagyon szeretem a remixeket, és ez se került a néhány jobban sikerült kivétel (például a Butch Vig féle Dirty Day - Junk Mix) közé. A legendás One Damien Rice előadásában igen unalmas lett, át is szoktam ugrani. Az Until the End of the World az első igazán erős feldolgozás a lemezen, ezt Patti Smith követte el. Elsőre zavart, hogy az általam igencsak kedvelt Garbage előadásában megszólaló Who's Gonna Ride Your Wild Horses elég lassú verzió lett, de a felerősödő és felgyorsuló refrének ezt remekül kiegyensúlyozzák (Shirley Manson hangját pedig továbbra is szeretem). A hatodik track, a So Cruel az egyik kedvenc számom az eredeti lemezről, azonban a Depeche Mode nem sokat tett hozzá ahhoz, hogy az ő változatukat is körülrajongjam. A The Fly-t Bono gyerekkori haverjára Gavin Fridayre bízták. Elsőre talán furcsa, amit hallunk, de a rengeteg elektronikus effekttel megbolondított szám szerintem elég jól szól. A Snow Patrol Mysterious Wayse elég halovány, a The Fray Tryin' to Throw Your Arms Around the Worldje pedig igazából semmi különös, így több szót nem is vesztegetnék rájuk. Ezzel szemben a The Killers feldolgozásában megszólaló Ultra Violet (Light my Way) nagyon tetszett a vicces bevezetéssel és a feszes tempóval. Még a Glasvegastól az Acrobat is tetszett, de amit zárásul Jack White csinált a Love is Blindness-szel, az nekem már sok volt, azt se nagyon tudtam többször végighallgatni. :-)
Összességében egy igen vegyes összeállítás lett az (Ahk-toong Bay-bi) Covered, rajta pár erős, néhány közepes és pár gyenge feldolgozással. Ajándék lónak ne nézd a fogát alapon azonban azt hiszem, hogy ennél jobban kritizálni kéne, biztos, hogy pár kedvencet minden U2 rajongó talál majd rajta. Végül meg kell még említeni, hogy az ajándék lemez igen igényesen került a lap mellé: műanyag tokban, rendes borítóval és kis füzettel ellátva rakták oda a címlapra, így nem csak egy kartontokos korongot rakhatnak a polcra a gyűjtők.
(Ja és még ennyi: köszi, Kevin!)

Utolsó módosítás: 2011.11.10. 15:25

Az edinburgh-i vár (Edinburgh Castle)

Dino | 2011.09.17. 14:55 | kategória: Utazás

Számos városban az egyik legfontosabb, de legalábbis egyik legnépszerűbb látványosság a helyi erődítmény, legyen az vár, kastély vagy egy citadella. Nincs ez másként Skócia fővárosában, Edinburgh-ban se, ahol a XII. század óta áll erőd a magas sziklatetőn, amely a város legtöbb részéről látható. A jelenlegi épületek közül kevés származik a középkorból, a sok támadás során lerombolódott a vár számos része.
A Royal Mile emelkedőjén felkaptatva a pénztárhoz várakozó hosszú sor végére kerül az egyszeri turista, éppen ezért érdemes előre, az interneten megváltani a belépőt, ezzel akár fél óra-órát is megspórolhatunk magunknak a bejutásnál. Ha pedig több napot töltünk Skóciában, és utazgatunk is a környéken, elgondolkodhatunk a Historic Scotland Explorer Passán, amelyet például a vár turistaközpontjában szerezhetünk be (szintén kikerülve a nagy sort), és számos más fontosabb skóciai nevezetességre is érvényes (pl. Stirling Castle, Doune Castle, Urquhart Castle), így spórolhatunk vele. A bejárat után kérhetünk pár fontért audio guide-ot is, amely nagyon jónak bizonyult a látogatás során, de erre még később visszatérek.
Az edinburgh-i várban számos épület áll nyitva a látogatók részére. Némelyikben történelmi témájú kiállítás kapott helyet, van, amelyik önmagában számít történelmi emléknek (például a Szent Margit kápolna, amely a legöregebb épület itt, a XII. századból) és van, ahol még ma is protokolláris eseményeket bonyolítanak le. Mindemellett itt tekinthető meg a skót királyi korona, jogar és kard is (erre természetesen fokozottan figyelnek és fotózni is tilos), a felső udvarból pedig a Skót Nemzeti Katonai Emlékhely nyílik, benne az első világháború óta elesett skót katonák listájával – sajnos a számos könyvben lévő lapokra még mostanában is kerülnek nevek, például az afganisztáni háború következtében.
Használata miatt érdekes látványosság a One O'Clock Gun, azaz az egyórai ágyú. Eredetileg – 1852-től – a Nelson-emlékmű tetején elhelyezett gömb segítségével segítették az öböl hajósait a pontos időről való tájékoztatásban (amely a navigációban segítette őket): minden nap pontban 1 órakor leesik a felhúzott gömb a torony tetején. Pár év alatt azonban rájöttek, hogy ködben ezzel nem sokat érnek, így egy ágyúval egészítették ki a jelzőrendszert, amellyel a golyó leesésével egy időben lőttek egyet minden nap. (Állítólag azért nem a déli tizenkét órát jelezték, mert a skótok ugye spórolásukról híresek, így pedig egyetlen ágyúgolyóval megúszták... :-) ) Egy kisebb kiállítás is kapcsolódik hozzá, ahol az eggyel korábbi ágyút is megnézhetjük.
Érdemes sok időt szánni a vár megtekintésére, mert bőven akad látnivaló. Jó idő esetén pedig a városról is szép fotókat készíthetünk fentről. És a már említett audio guide-ra visszatérve: irtó alapos, minden részletre kiterjedő hanganyagot kapunk benne, és egyes helyeken akár jobban is elmélyedhetünk a történelemben, ugyanis az általános részek után egy-egy részletesebb kifejtésre is továbbléphetünk. Ezzel együtt pedig akár 5-6 órát is simán eltölthet az ember a várban. (Persze közben meg-megpihenve, akár egy fincsi süteményre is betérve az ottani kávézóba.)

Edinburgh Castle
Belépődíj: 15 font (felnőtt), 8,5 font (5-15 éves), 12 font (60 év felett), 5 év alatt ingyenes
Nyitva: nyáron (ápr. 1-szept. 30.): 9:30-18:00, télen: 9:30-17:00
Cím: Castlehill, Edinburgh, Midlothian EH1 2NG, Egyesült Királyság
Weboldal: http://www.edinburghcastle.gov.uk

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.