Pras blogja

Steppe-i lamellás vértezet II.

Pras | 2010.01.31. 15:53 | kategória: interaktív

Szervusz, Olvasóm!

A száztonnás vicc megvan? Nincs?
- Mi az? Száz tonna egy faágon?
- ???
- Két ötventonnás veréb.

Bocs. Egy száraz bejegyzést nem érdemes mással feldobni, mint egy agyzsibbasztó „viccel”. Talán a fogorvos-allegóriát tudnám példának hozni: foghúzás előtt ezzel betoltuk a lidokaint. Megnyugtatlak, eredetileg és jóval korábban egy négyoldalas Word-dokumentumot sikerült összehoznom a különböző helyeken és időkben található lamellákról talált adatokról, érvekről és ellenérvekről, valószínűsítésekről és számolgatásokról. Szerencsére idejében a fejemhez kaptam, mondván, inkább készítek érdekesebb, ám kevésbé biztos lábakon álló bejegyzést, semmint minnél indokoltabbat, amit aztán a kutya nem olvas el. Ha részletesebb anyagokra és forrásokra volna szükséged, kommentálj, és segítek! Most hozzálátnék eddigi legkomolyabb feladatomhoz: fogyaszthatóvá tenni néhány fémlemez ruházkodási célokra történő felhasználását.

Tán joggal feltételezem, hogy esetlegesen nem vagy tisztában a sorozat előző részével. Már előre szólok, hogy visszaolvasása nem szükséges, mivel csupán az „elvi” háttérrel foglalkozott (mely bejegyzést összegeznék is pár mondatban: Semmi nem támasztja alá, hogy az ősmagyarság lamellás vértet viselt volna; ha viselt is páncélt, az valószínűleg bőrpáncél lehetett.), melynek konklúziója végső soron az, hogy „magyar vértet” nem áll módomban készíteni.

Köszönöm a figyelmed, ennyi lett volna a mondandóm.


Persze, ott dekkol a műhelyben egy rakás másfeles acéllemez és egy lézervágó. Természetesen én leszek az a madár, aki ezt a lehetőséget kihagyja. A-aa, páncélt csinálunk! Leszögezem: nem történelmi rekonstrukciót. Nem magyart, nem is másmilyent: páncélt. Bár ígértem, hogy olvasóbaráttá teszem a bejegyzést, mégis le kell írnom az önigazolást: Egyfelől, kevés páncélt rekonstruálhatnék elfogadható hitelességgel, azokból pedig már épp elég rekonstrukció készült. Másfelől, ősmagyar harcost úgysem jeleníthetek meg fémvértben – mást pedig nem szándékozom. Víváskor, „edzésnek” (egy tizenöt-húszkilós öltözet) és egyébként is „hasznos” lehet… Ezért, amit végül aztán legyártani kívánok, két kritériumnak kell, hogy megfeleljen:
- Funkcióját hitelesen ellátni képes legyen
- Ne csússzon át fantasy-be, azaz egészséges ráhagyással elképzelhető legyen azért, hogy valaki, valamikor, a keleti pusztákon ilyesmit viselhessen.
Ez így elég tág mozgásteret enged. Nyilvánvaló, hogy az eredmény láttán jóérzésű szakember – joggal – sírógörcsöt kaphat, ám az is igaz, hogy páncélom általánosan véve „keleti lamellás vért”-ként nem lesz kevésbé hiteles, mint amilyen dolgokat hagyományőrzőink hitelesnek beállítva magukra vesznek. ;] Tehát mégegyszer, és utoljára: amit látni fogtok, az ebben a formájában nem létezett. Miért csinálom mégis? …mert hasonló viszont igen.

Pofáztam egy oldalt, de talán még mindig nem tudod, miről van szó. Ha így van, becsüllek, Olvasóm, kitartásodért, engedd is meg rögtön, hogy korrigáljam hibámat.
A „lamellás vért” kifejezés egy olyan páncélzattípust takar, amely átlagosan 100x30mm alapterület körüli (ettől lefelé a méretek eltérhetnek, felfelé ritkán szoktak, azokat már inkább textilbe, bőrbe ágyazott brigandinban vagy ún. ’coat of plates’-ben találjuk, és későbbi használatúak) téglalap alakú fémlemezek egymásbakapcsolásából alakul ki. A bal oldali alakot tessék nézni, ez pl. India. Ez pedig Bizánc, érdemes megfigyelni a sisakot is. Lényeges eltérése a pikkelyvértektől, hogy a lemezek egymással oldalirányban és zömmel lefelé is kapcsolatban állnak egymással, míg a pikkelyvért pikkelyei pontosan úgy helyezkednek el, akár a halakon: csak a tetejük kapcsolódik mondjuk a „ruhaanyaghoz”, melyhez varrták őket. Ezért persze, szintén: ahogy a halnál is, ha a pikkelyek alá szúrsz, az bizony bemehet. Lamellás vértnél ilyen probléma nincs, de a lemezeket egymáshoz erősítő fűzőzsinórok általában és gyakorlatilag védtelenek. Ezt úgy lehet orvosolni, hogy egy-egy lemezkét közvetlenül és közvetetten is több helyen kötjük hozzá a szomszédaihoz. Ez a vért-típus elterjedt volt keleten, akár lovasíjász népeknek ismert csoportoknál is, mint a párthusok, a szarmaták, a kazárok, a türkök vagy az avarok. Sokkal jobb védettséget biztosított, mint a láncszövet (amit amúgy alá is lehetett venni, és szintén ismert a keleti népeknél, legjobb tudomásom szerint mind szegecselt, mint „natúr” formában), és – ami engem roppantul inspirál – igen tetszetős is. =)

Két dolgot kellett eldöntenem alapvetően, ezekre a kérdésekre rögtön adom is a választ:
- Milyen lamellákkal dolgozzak? – A birkai viking lamellák (forrást lásd az előző bejegyzésben) orientális eredete tényként kezelt felvetés (az számunkra most irreleváns, hogy formailag, vagy a konkrét vértet tekintve), a lézervágó pedig bármilyen ökörhugyozást hajlandó nekem kivágni. Ez nekem elég ahhoz, hogy ezekből a karéjozott lemezekből állítsam elő a vértem, ráadásul, ha megelégelném a negatív szakmai kritikát, pillanatok alatt építhetek belőlük egy minden gyanún felül álló „eredeti” birkai „viking” vértet.
- Milyen „fazont” kötök nagyi-módra belőlük? – Néhány Osprey-kiadvány képeit (Tudom, tudom…) és a szamarai kazár csontkarcokat tekintve arra jutottam, hogy a mellrész echte birkai lesz, de hozzácsapok egy combvédő szoknyát, és felkar-védő lapokat is. Ezzel nincs is semmi gond, de okosabban tenném, ha ehhez a fazonhoz a sokkal általánosabban használt egyszerű, lekerekített élű lamellákat használnám, mondjuk a türk leletekből. Azokba igazán nehéz belekötni, hiszen körülbelül az azokból előálló vértezet olyan lehetett, mint mondjuk az 1990-es években a Trabant. Nem tudom megmondani, hogy konkrétan ki futkozott olyanban, de badarság azt állítani, hogy senki, hiszen Mongóliától Tibetig több száz kilométer és évszázad távlatából is kerültek elő lényegében ugyanolyan, vagy erősen hasonló lemezek. Én viszont ezúttal gazdag pógár vagyok, megfizetem az extrás vértet. Munkára, proletár!

Kezdtem azzal, hogy – mivel a vágónak úgyis NC program kell, azaz „számítógépes rajz” – gépen kialakítottam a lamellákat.
Folytattam azzal, hogy papírból kivagdosva a lemezeket kikísérleteztem a fűzést és a mintázatot.

Természetesen, több „prototípus” is készült. A képen például egy „elméleti” jellegű fejtegetés, arra az esetre, hogy ha a birkai lamellák jó része egy páncélt alkotott volna – tudniillik, számtalan különféle alakú lemezkét találtak. Egyik elmélet, hogy ezek egyazon vértet alkották, és más-más testtájat védtek. Erre az esély kevés, mert a páncél ennyiféle lemezzel bonyolult lett volna, de azért elgondolkodtató a dolog, hogy: passzolnak a helyükre. (No, nem a képen, hanem a kép alapján. )

Magam úgy határoztam, hogy nem bonyolódok még jobban bele, egyetlen lamellatípusból állítom elő a teljes vértezetet, ezzel egy lépéssel mégiscsak közelebb kerülve a realitáshoz. Na jó, kettőből. Mint látod, az alap lamellatípus egy oldalon van „megrágva”. A törzs középvonalán találkozó sorokat viszont egy olyan fogja lezárni „háztető-gerinc”-szerűen, ami mindkét oldalán karéjozott. Ez meglehetősen biztosan így volt a valódi vérten is. Ami nem így volt, az a már említett láb-, és felkarvédelem, amit viszont hozzá kívánok csapni a saját vértemhez. Kétszer nehezebb lesz velük ugyan a páncélom, de mégiscsak kellemetlen dolog átvagdalt térdekkel és bénára lőtt bicepsszel enni a McD*nald’s-ben a sült krumplit, nem igaz? Különösen ne turkáljon senki szálfegyverrel a kényesebb dolgaim közt. Hm, sült krumpli… hol tartottam? Persze.

Bevetettem Korunk Csúcstechnikáját, amit fedőnevén csak Paint-ként emlegetnek. Jó, kicsit csaltam, volt a dologban egy kis Paint Shop is, de nem erőltettem meg magam… az igazi nézzen ki emberien, az a lényeg. Az eredmény a fenti linken látható, a fűzések madzagja nélkül. Apropó, aki esetleg tudna nekem max. 3mm vastag hosszú bőrcsíkokat szerezni, baráti áron, az szóljon, áldassék a neve! Ideiglenesen ugyanis kendermadzagot kell igénybe vennem – selyem is jó lenne, de… a képeken a barna csíkok a fémlapok bőrszegélyét jelképezik, a fekete az övet. A rajz egyébként rossz, persze, mert ennél sokkal keskenyebb lesz a vért, mint ahogy én is keskenyebb vagyok, a felkar védelmét adó lapok pedig kívülebb esnek majd a páncéltól magától, szükségképp, hogy elegendő mozgásteret adjanak a kéznek. De azért, igen, nagyjából ilyesmi lesz. Talán. Aztán lehet, hogy teljesen más.

Végül, egy dimenzióval többel bíró síkvetület a lamellákból előálló felületről.

Nno! Leképeztettem a rajzot a géppel, megy .dxf formátumba, és rövidesen legyártunk egy-két „próbalamellát”. Ha azokkal stimmel minden, természetesen szó-, és képbeli tájékoztatást adok részedre, Olvasóm, a fűzés folyamatáról, és ki is próbáljuk, milyen a kész vértben mozogni, ülni, vívni, enni, úszni és síelni. Mint egy tisztességes tamponban, csak ez egy kicsit nehezebb. Ha pedig sikerül maradékot képezni a legyártott lamellákból, rá is lövünk, megszúrjuk, buzogánnyal megkínozzuk, karddal megkínáljuk. Mindezt úgy, persze, hogy nem tartózkodom mögötte. No, nem azért, mert nem bízom az átlapolásokkal együtt három milliméter vastag acélban, hanem egy megcsúszó, elemi erejű sújtást vagy megdöccenő lövést követően ne érdemeljem ki a Darwin-díjat. (Leszámítva azt az apróságot, hogy élőlényre soha, de soha nem lövünk. Ütni, az más!)

Merem remélni, hogy legközelebb a sorozat keretein belül „páncélosként” jelentkezem az eredményekkel.

Steppe-i lamellás vértezet I.

Pras | 2010.01.10. 00:32 | kategória: interaktív

Kellemes [#insert napszak]t, Olvasóm!

Mostani vállalkozásom az egyik előző bejegyzésnél már megénekeltetett, így el is jövendett volt (ezt a méltatlanul elfeledett igeidőt ugyanezzel a szófordulattal nem először használom, mint azt meglepődve konstatáltam. Azt még inkább, hogy a zsidók megelőztek. Még gyúrnom kell.); persze egy kicsit ismételten újítok. Hadd vezessem fel előtte, miről is van szó. Hogy fölöslegesen idődet ne raboljam terjedelmes konferansszal, ha a téma esetleg nem tart számot érdeklődésedre: A bejegyzések egy munkával párhuzamosan fognak íródni. Ez a munka nem más, mint egy kora középkori sztyeppei lamellás vértezet amatőr „rekonstrukciója”; maradjunk is inkább csak a „gyányolása” szónál. A bejegyzésekben megírom, épp hogy haladtam a munkával, és ha gondolod, hozzászólásban kérdéseket, észrevételeket tehetsz az épp aktuális álláshoz. Eleinte egyetlen bejegyzést akartam ennek szentelni, hogy ne vigyem a helyet fölöslegesen a többi blogger elől, amit folyamatosan frissítettem volna, de hamar rájöttem, hogy hamar túl nagyra terebélyesedett volna a poszt. Ezért most három bejegyzést tervezek szentelni a folyamatnak.
– Amit jelen pillanatban is olvasol, az elméleti háttér felkutatásával foglalkozik.
– A sorozat 2. része a terveket, skicceket, elképzeléseket és modelleket kívánja bemutatni.
– A sorozat 3. része a konkrét gyártással és összeállítással fog foglalkozni.
Egy-egy munkafolyamathoz igyekszem több képet, forrást, leírást mellékelni; A bontott tematikájú bejegyzésekből pedig talán Te, Olvasóm is könnyebben „falatozol", mintha a munka végeztével belöknék egy tízoldalas „elemzést”.
Amire tehát most vállalkozok, összefoglalva a következő: A "szemed láttára" kívánok összerakni egy vértezetet. Ildomos talán, hogy „bemutassam” a motivációm.

Sztyeppei lamellás vért I. – elméleti előkészítés

Manapság is általános, hogy ha egy magyar honfoglalót képzelünk el, az kaftánnal és íjjal ücsörög a lován. Mind időben, mind térben előttünk és utánunk zömmel bizonyítékok állnak rendelkezésre a páncélozott lovasság jelenlétére. Értelmes feltevés lenne azt gondolni, hogy a magyar csapatok sem lemészároltatni vitték magukat csatába, hanem páncélzatot viseltek ők is. Az írott források esetén a legnagyobb valószínűséggel bőrvértre lehet gondolnunk. Az, hogy leletekkel nem igazolható a páncélzat, is valahol ezt támaszthatja alá, hiszen például az avaroktól hazánk területéről is ismerünk jószerivel teljes egészében megmaradt (Már, kilóra megmaradt…) fémvértet. Noha tudom, Olvasóm, hogy ha bejegyzésem látogatod is, jó eséllyel hozzám hasonló „hobbista”, „érdeklődő” vagy, így nem biztos, hogy érdekelnek a mélységek, de azért engedd meg, hogy a lehető legtöbb helyen megpróbáljam alátámasztani magam - sok helyütt úgysem fog sikerülni… =( - ezúttal a kunszentmártoni avar vértről beszélek. Annyi bizonyos mindenesetre, hogy nem zárható nyugodt szívvel ki a bőrvért megléte. A „milyen bőrvért” már problémásabb kérdés, van olyan hagyományőrző, aki például szkíta mintájút visel…

Lépjünk egy fokkal tovább! Ha tekintjük a nagyszentmiklósi 2. korsót, annak is a „győztes fejedelem” ábrázolását, csaknem kétséget kizáróan megállapítható különösebb képzettség nélkül is, hogy a lovas láncinget és lánccsuklyát visel. Hogy karján és lábszárán mit ábrázolt az ötvös, nem tolakodtak megtippelni, hogy „önérdekemnek” lehetőleg mindig ellentmondjak, így próbálva objektívabb képet mutatni, különösen, hogy a kép véleményezése meglehetősen szubjekív – mondjuk, hogy ruhaujjat, és nem valamiféle lemezes védőt. Persze, hangosan gondolkodva, ennyire ez sem evidens, mert ha azok „lemezek”, mind felül, mind alul rögzítést látunk, így ha a köröket szegecsnek tekintem, azok azon a helyen szükségtelenek, amik lehetnek így mondjuk, furatok is. Hogy miért vannak ott, akár furat, akár szegecs – ne kérdezzétek, már a balkai leleten sem tudok rá magyarázatot. Ha Nektek van, szívesen fogadom! Ennél egyszerűbb és az Occam-elv alapján tán jobb magyarázat, hogy ruházat díszítményei. Még érdekes lehet, ha már a képnél tartunk, a sisakot összevetni a pécsi sisak fazonjával, mely eredetileg szintén láncfátylas (ezt egy félkörben futtatott pálca tartotta), több részből összetett (mi több ,szegecselt) darab; és a kopján a zászló formáját.
Annyit tehát csaknem biztosra kijelenthetünk: Ha a korsó honfoglaló magyar vitézt ábrázol, akkor nagyon valószínű, hogy legalább láncinggel rendelkezhettünk. A gond persze ismét az, hogy a kor nagyjából stimmel bár (8.-10. sz.), de a három eredet-elméletből (magyar, bolgár, avar) az avar látszik leginkább alátámasztottnak a rovásírások lényegi azonossága folytán a szarvasi 67. késő avar kori csont tűtartó rótt jeleivel. Az sem biztos, sőt, hogy a kincs minden eleme egy időből és helyről származik. …már megint az avarok, tehát. Ma már „népük sincs”, de a nemzeti múzeumuk – ha lenne – tömve lenne a hagyatékaikkal. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a harcost más kutatók kazárnak gondolják. Ha pedig mégiscsak avar, akkor az a kettős honfoglalás elmélete szerint egyenlő a magyarral is. (onogur magyarok) Hol tartunk most? Ha „forráselemzés” és súlyozás nélkül szummázom, amink van, az annyi, mint a nyilvánvaló, millió más lelettel alátámasztott „a sztyeppén voltak páncélosok” állítás.

Nekem azonban valami konkrétabb és kevésbé vitatható kell. Ilyen lehet például a muzsi ezüsttál, melynek lovasa akár magyar is lehet, például ezzel összehasonlítva.. Érdemes megnézni a sisak fátylát valamint a vállvédőket, amik erősen láncszövetnek tűnnek; a másik esélyes nyertes a pikkelyvértezet lenne, ami ugyanakkor a korra már kevéssé jellemző. Mindegy is, azonban, mert a testpáncél viszont... lamellásnak tűnik. Leszámítva, ha nem visel a testén semmiféle páncélt, ám akkor miért védi épp a vállát valamivel? …persze, ha például kazár is az illető lovas, nem pedig magyar, mint ahogy mondjuk a fenti korsók ábrázolásaival kapcsolatban is találkoztam már a nevükkel (lassan már csak románok nem lesznek a szerencsétlenek, persze ha a románokon múlik…?), azt azért megemlíthetem, hogy a magyar törzsek is egy ideig a Kazár Birodalom szárnyai alatt éltek, az államszervezetükből sok tanulságot magunkkal hoztunk. Ami viszont biztos, hogy ők és ők kazárok. Szamarai sírból (Silovszki-temető) előkerült csontkarcok, 7.-8. század. Egy jó egy-kétszáz éves differencia tehát van honfoglaló magyarjainkkal azon az apróságon kívül, hogy azért a „kazár” nem azonosan egyenlő a „magyar”-ral. Azonban mindenképpen figyelemre méltó a közelség (és a korban egyébként valószerűtlen távolságokban is élő kereskedelem), és ennek tükrében az, hogy a rajzokon egyértelműen felismerhető pikkely-, valamint lamellás páncélzat, továbbá erős a gyanúm, hogy az íjászon láncing figyelhető meg. Továbbra is kazárok, nézzük meg a láncinget – minden egyes láncszem szegecselt! – valamint a sisakot. Ha már ezen a weboldalon vagyunk, célszerű egy pillantást vetni a fokosbalta-fejre, valamint a nagyon szép állapotú íjra!

Most már forrásanyagot kerestem, így jött be a képbe a birkai lelet, amely egy svédországi normann (viking) temető, amelyből többek között egy sztyeppei nomád lamellás vértezet is előkerült. Hogy mi a párhuzam, arról egy kárpátaljai szerzőt, Kobály Józsefet idézném:
„Először Dienes István, majd legutóbb Kovács László, az MTA Régészeti Intézetének igazgatóhelyettese a svédországi Birka 9-10. századi híres normann (viking) temetőjének anyagai között lelték meg a beregszászi süvegcsúcs párhuzamait. Ezek is ezüstből készültek, de például díszítési technikájuk - granuláció és filigrán - különbözik. A lényeg azonban az, hogy a birkai sírok hitelesen bizonyítják, hogy a beregszászi kishegyi példány is honfoglalás kori fejviselet volt. A kutatók azonban felfigyeltek még egy érdekes apróságra az első kishegyi sírral kapcsolatban: a kengyelvasak díszítése megegyezik a hasonló funkciójú viking tárgyak díszítésével.
Kétségtelen, hogy a Kishegyen magyar honfoglalás kori magas rangú személyiségek voltak eltemetve, de a sírok mellékletei között vannak olyanok, amelyek normann hatást mutatnak. Magyarország területéről ismerünk már olyan temetkezést is (Székesfehérvár Rádiótelep), ahol egyenesen egy normann vagy rusz harcos van eltemetve.
Ezzel kapcsolatban érdemes újra értelmezni Anonymus azon adatát, hogy amikor a honfoglalók Kijev mellett elhaladtak, akkor oroszok is csatlakoztak hozzájuk, akik, mint P. mester írja, a mai napig, vagyis a XIII. század elején, is élnek Magyarországon. A IX. század végén, a X. században Európában ruszoknak általában a normannokat nevezték, s csak később terjedt el ez az elnevezés valamennyi keleti szláv megnevezéseként. Ezért az a legvalószínűbb, hogy a honfoglalókkal együtt nemcsak sztyeppei népek (pl. kabarok), hanem normannok és keleti szlávok kisebb csoportjai (harcosok) is érkeztek a Kárpát-medencébe…”
Ezen kívül további leletek (pl. tarsoly) alapján feltételezhető, hogy magyar alakulat is állomásozhatott a településen. Ha ez nem így van, az általában vett viking lemezes vértezet ettől függetlenül is valószínűleg szarmata-alán eredetű.

Összességében elmondhatom, hogy HA a magyarság viselt lamellás vértezetet, akkor a jelenlegi tudásunk szerint ezzel kerültem a legközelebb hozzá. Lássunk neki a megvalósításnak!

U.i., az alábbi képen egy tibeti, 15-16. sz. páncélzat látható, tehát az általam vizsgált időszaknál jóval későbbi, de a fűzése roppant tanulságos, erre még visszatérünk a III. részben.

Utolsó módosítás: 2010.01.14. 17:36

„Nyílzáporhoz igazodj!” – Íjászat Napja 2009

Pras | 2009.07.08. 22:00 | kategória: interaktív

Ígértem még ilyen bejegyzést – íme! :)
Tavaly így köszöntem be: „Decretum… Ugros eliminandos esse.” (annalium Boiarum)
Idén is hadba hívta az íjászokat a Magyar Íjászat Napja, legyen az csigás, vadászrefis, pálya-, barebow-s vagy éppen történelmi.

Július harmadikán kicsit több, mint 540 kilométer fekvenyomása után böktük le kicsiny (két személyre szabott) sátrunkat Ópusztaszeren. Kis technikai malőr, hogy a sátrat két személyre tervezték, mi pedig ketten voltunk – és a cucc, ami egy utazótáskát, egy hátizsákot két íjat, hozzávetőleg húsz nyílvesszőt és egy fokost tett ki. Így a két fős (papíron 190cm hosszú… fejem-lábam ellenben korrekt elhelyezés során éppen csak picit nyomta ki a sátrat) sátorban mi is, és a cucc is haptákban aludtunk pár órát. Majd felkeltünk, elrágtam némi ún. „üdülőkrémes” zsemlét (komolyan… ez a neve a konzervnek.), aztán egy fokkal szorosabbra húzva a szíjat, tegezt kötöttem.

Már a terepbejárásnál kiderült, hogy nem kevesen leszünk. …sacc-per-kábé, mint később kiderült, ezernyolcszázan. Régi és új ismerőseink kíséretében végül fél öt tájban vonultunk ki a lőállásokhoz. Szokás szerint szemben, utólagos lelépésem szerint jóval közelebb, mint tavaly, kb. harmincöt méterre előttünk húzódott a néma bajorok arcvonala, valamint nyolcvan méterre a „hajóhad”. Felsorakozásunkat követően kürtszavunkra Kassai lovasai rontottak elő, velük a Gyepűvédők sárkányfog-alakzatban együttműködve lőtték el az első sorozatokat. Miután a had rendeződött, tizedeink vonalba állva forgásból tartották tűz alatt az ellent. Az első ember lőtt, majd jobbra lefordulva hátrament, a mögötte álló, „betárazott” sor pedig egyet előrébb lépett, és kezdtük a ciklust előről. Személy szerint nem túlzottan autentikusan, de az utazás és az effektivitás révén egy „janicsár-kori” török íjjal adtam hozzá a vesszőim a tömegbe. Célom stílszerűen egy bajor íjász volt; két nyílvesszőm szépen vonalba repült, és valószínűleg találatot értem el, egy pedig bizonnyal mellé ment. (Sajnos az ellenség kis létszámú, így szétbontakozott „báb-sereg” volt, nemigen volt mód beledurrantani a tömegbe. Ami végülis fair is így, mert cserébe pofátlanul közel voltak :-) ) Az előbbi gyanúmat később beigazolta, hogy a rendezvény levonultával kimentünk lefényképezni a célokat, ekkor eleresztettem eredeti lőállásomból egy újabb, „játékon kívüli” lövést az íjászra, amivel ezúttal lábonlőttem a bajor kollégát. :-) A török íj nagyon szépen muzsikált, a vesszők merevsége szerencsémre korrektül el volt találva, kevés ráemeléssel biztosan lehetett lőni a szükséges távot. És bizony be kell, hogy valljam férfiasan, nagyon jó érzés, ha az embernek effektív fegyver van a kezében, amihez még úgy-ahogy ért is. Tudniillik a lovasságunk eldübörgésekor megjegyeztem magamban, hogy ha ezek éppenséggel ellenségesek lennének, úgy kétszázan, és nekem kellene a seregünket nekikvezetnem, nos… megértem, hogy Lajos királyunk arca miért volt falfehér pár száz évvel később, hasonló helyzetben. :-) Noha erre szoktam megjegyezni, hogy „Szeretem a lovasságot. …szép nagy célpont.” ^^ Korábbi bejegyzésemből (illetve, mivel volt alkalmam letapogatni a Kassai-vértet, ami természetesen inkább látványelem, semmint funkcionális vért, de az ember fantáziája mégiscsak dolgozik…) pedig kiderül, hogy íjamnak ilyen távolságból szerencsére nem jelentene túl nagy problémát a lovasok páncélja. …még nagyobb szerencsére viszont ezúttal magyar lovasíjászokról volt szó, akik körbelovagolva gyepűvédőinket, mint említettem volt, példamutatóan megszórták a ránk törőket. Magam pedig még úgy sem voltam páncélozva, mint lovasságunk… Végül maradt a hajóhad – ezernyolcszázan felálltunk sakktáblába, és jeladásra három sorozatban rájukburítottunk közel két mázsa fát és fémet. Később persze elpoénkodtunk azon, hogy a mi olvasatunkban mást jelent a „SÜN!”-ordítás. (A kép tulajdonosa ’boki’.) Nyílzáporunkat elvileg és talán majd megtekinthetitek a „fogadó” fél szemszögéből is, ugyanis egy biztonsági polikarbonátos „bunkerben” a hajó mögött egy operatőr is helyet foglalt, aki a nyílzápor után integetve jött ki helyéről. Annyi biztos, hogy az ott lévő tízezernyi ember közül ez Neki volt a legnagyobb élmény. :-) Magam az utolsó két sorozatom beáldoztam a dokumentáció oltárán, így videóztam és fényképeztem. Ezt a videót láthatjátok alant, míg a kép kettővel feljebb. Sajnos „idegemben” hamar exponáltam, mikor még nem volt túl sok vessző a levegőben. Úgy néz ki, íjjal a kezemben hidegvérűbb vagyok, mint fényképezőgéppel – jövőre ügyesebben csinálom. :-)

Az egyébiránt két napos rendezvénynek ez csupán a „fő attrakciója” volt, de megrendezésre került itt az Íjászat Napján az íjasmesterek remekeinek bemutatása, (Ezek például felbecsülhetetlen eszmei értékű „igazi” szaru-ín íjak – ilyent mindenhol nem vesz kézbe az ember!) a Kárpát-haza különböző szegleteiből érkezett csapataink bemutatója és bemutatkozása, (Példaképp kaptok egy attraktív vadászröfis hölgyet :-) ) a pályaíjászok megmérettetése az Olimpiai Bizottság elnökének jelenlétében, mongol tradicionális íjászok bemutatója, a lovasíjászok elmaradhatatlan „műsora”, távlövés-kísérlet, kézműves-vásár, Téka-koncert (tavaly Ghymes volt – jó az ízlésük, na.), és még számtalan egyéb, fejből ki nem köpött dolog.

Jövőre ismét táborba szállunk, és ezúttal várom Kedves Olvasóm is a helyszínre, akár nézőként töltsön el egy kellemes napot Köztünk, akár lóháton, fegyverben. :-) Abban pedig nem kételkedem, hogy aki ott íjat vesz a kezébe, elbeszélget némelyikünkkel, és megnéz minket, kimutatható százalékuk hamarosan mellettünk fog állni a következő ütközetben.

Utolsó módosítás: 2013.05.26. 21:27

Teszt: Nyílvesszők versus páncélzatok (Frissítve)

Pras | 2009.06.29. 18:33 | kategória: interaktív

Július 27.-én (gyakorlatlan lövész) baráti körömet meghívva hónunk alá csaptunk hat-hét íjat, pár nyílvesszőt és a tesztbábut, Karlt, hogy kipróbáljunk rajta ezt-azt; na semmi fajtalant. Célunk az volt, hogy egy-két, általunk legyártott páncélzatdarabot lőpróbáknak tegyünk ki, hozzávetőleg 10 méterről. Már itt, a legelején le kell szögeznem, hogy rendelkezésre álló eszközeink nem teszik sajnos lehetővé a történelmileg hiteles, ún. kísérleti régészeti rekonstrukciót; az eredmények többségéből rengeteg hiteltelen tényező szorzatos összejátszása miatt még csak következtetni sem lehet őseink íjainak hatékonyságára. Amit viszont láttunk, azok valós íjak valós anyagokon végzett roncsolásai, ami még a fenti kitételtől eltekintve is roppant érdekes volt – a számunkra. Remélem, Olvasóm, számodra is hasonlóképp érdekes lesz!

Az elején rizsáznék egy keveset, majd képekkel beszélném el azt, amit érdemes. Négyféle páncélzat-imitációt készítettünk el szegényes eszközeink, szakértelmünk és anyagaink segítségével.
- Egy háromrétegű (eredeti)bőr páncélzatot, amelynek első rétege pikkelyvért-szerű lamellákból állt elő. A lamellákat kenderzsinórral „szőttük” össze.
- Szintén bőr alapon elkészített páncélzatot, melyen soronként forduló orientációban felvarrt fémgyűrűk adnak védelmet a vágások ellen. A fémgyűrűket szerencsére nagyon jól tudtuk imitálni tízes alátétekkel; de a bőr „hordozóruha” itt csak egyrétegű volt.
- 1,2mm-es horganyzott huzalból négy napi munkával készített, kb. 14x14cm-es sodronyvért-imitációt. A láncszemek hozzávetőleg 8mm átmérőjűek, de a gányolás miatt elég nagy a szórás. A gyenge alapanyag miatt a láncszemek átfedéssel készültek.
- Végül egy szimpla, 0,5mm vastag horganyzott acéllemezt szereztünk be. Szívem szerint 1, 1,5mm vastag lemezt inkább díjaztam volna, de ez volt, ebből kellett főzni.

Íjaink szintén számtalan típusból és erőből kerültek ki; ez az együttlövések miatt a későbbiek során lényegében el is lehetetlenítette, hogy egy-egy találathoz az azt kilövő nyílvesszőt hozzárendelhessük. Általánosságban íjaink 38-43# (azaz: 17 és 21 kilogramm) feszítőerők között mozogtak 30 collon, köztük Grózer magyar TRH, Grózer alap török, Kassai hun, illetve magyar, Pusztai Szél típusok. Tájékoztatás szintjén, az íjak hatótávolsága 80 és 130 méter között mozgott (rendre: Kassai magyar és Grózer magyar TRH). Ahogy a lemezek, úgy az íjak sem autentikusak, műgyanta és laminált kivitelek.

A nyílvesszők kovácsolt jellegű hegesztett hegyekkel bírtak zömmel, a legkülönfélébbekkel. Rendelkeztünk bodkin, szakállas, rombusz, háromtollú, leveles, tű stb. hegyekkel. Mivel ezúttal nem rendesen jegyzett tesztet kívántunk megejteni, hanem körönként a tesztbábura akasztott páncélzatra lőttük rá az összes tradicionális jellegű nyílvesszőnket, részletesen kiértékelhető adataim nincsenek, annál több kép viszont! Íme.

Kezdésképpen a háromrétegű pikkelyvérttel kezdtünk. Teljesen egyértelmű volt, hogy egy réteg bőr képtelen kifejteni bármiféle ellenállást íjainkkal szemben; azonban az azért meglepett, hogy három réteg (kb. 4-5mm vastag) marhabőr is elég esetlegesen, hogy mást ne mondjak, véletlenszerűen fogja meg vesszőinket. A képeken kivehető találatok a következőek. Felül egy tűhegyes, centi hosszú vágóélű rombusz alakú, tüskés hegy találata látszik – semmiféle gondot nem okozott neki átszúrnia a bőrt. Alatta közönséges, csepp alakú gyakorlóhegy találata látható. A három réteget ez már nem bírta megrongálni, de sokkal jobban begyűrte a páncélzatot magát. Az ezt megelőző képen a begyűrt találatot szintén gyakorlóhegy vitte be, formájára nézve ún. ’field’. A tisztább találatot az előző kép esetében is rombuszhegy érte el, de sokkal testesebb, szélesebb, mint az őt követő társa. Találatában annyi különbség volt, hogy a három rétegnyi bőrön keresztül nehezebben tudtam kihúzni a vesszőt. :-) Megemlítendő, hogy amennyiben nagyobb keresztmetszetű hegy ért el átütést (pl. vadász jellegű hegy), jelentős mértékben fékeződtek, míg a rombusz, ill. tűszerű hegyeknél ez nem különösebben volt elmondható. Jóllehet ami inkább érdekes, az az angol nyelvterületen „bodkin”-ként ismert, ún. „páncéltörő” hegy, amelynek szintén nem sikerült átütnie a bőrt, és amíg a gyakorlóhegyek legalább bennmaradtak a bőrben, addig ez szolidan visszapattant. Már a második rétegen is alig látható sérülés. Elképzelhető, hogy egy gyengébb íjból került a vessző kilövésre (itt lett volna jó, ha tudjuk, ki és miből lőtt…), mindenesetre tesztbábunk ezt megúszta egy bordatöréssel. :-)
Konklúzióként leírható, hogy a bőrpáncélok ellen célszerű kis keresztmetszetű, és nem tompa, hanem hegyes, valamint vágóéllel bíró hegyet alkalmazni.

Felraktuk második kreálmányunkat, a (szuronnyal kipróbálván) vágások ellen tényleg ötletes-praktikus védelmet biztosító „alátétes”-páncélt. Gyanítottam, hogy íjaink magukkal az átlapolt alátétekkel nem fognak tudni, mit kezdeni; az sem volt kérdéses, hogy az egy réteg bőr képtelen lesz értékelhető védelmet nyújtani – kérdés volt azonban, hogy e kettő házasságából előállt vértezet hogyan viselkedik találat esetén. Mindenekelőtt azonban a nagy izgalmakra megküldtük szerencsétlent egy csatacsillaggal. Csak úgy, „poénból.” Gyorsan le kell szögeznem, hogy ilyen fegyvert őseink nem használtak. Mi igen. :-) Visszatérve a páncélra. A nagy rombuszhegyünk ismét szerencsés találatot produkált, a lövés valószínűleg lecsúszott az alátétekről, és két sor között csapódott a bőrbe, aminek esélye sem volt. Bábunk hozzávetőleg három centi mély szúrt sebet kapott. Úgy tűnt, ma rombusz-napot tartunk, mert a kis hegyünk volt a másik, amely találatot ért el. A hegy egészen a vesszőtestet repedéstől védő bandázsolás közepéig szaladt be, ami körülbelül négy centimétert jelent. Maga a hegy az elért mélység szemléltetésével együtt ezen a képen jól látható. Tanulságos volt továbbá, hogy kb. három szemet a nyílvesszők „lebontottak” a páncélról. Egy újabb találatunkon tisztán látható, ahogyan a nyílvessző lényegében befordította az alátétet, tiszta utat nyitva magának összekócolni bábunk beleit.

Újból cseréltünk, de a láncszövetre annak sérülékenysége miatt nem adhattunk le túl sok lövést. Így igazából két érdekesebb találatról tudok beszámolni. Az egyik esetben egy testesebb vadászhegyünk körülbelül ötvenforintosnyi területen nyitott védtelen területet roncsolásával a szöveten, de ezt követően visszapattant! Azaz a páncél maga komolyan sérült, de Karlnak az ijedtségen túl sok baja nem esett. Mielőtt elbízná magát, ezért átpasszoltunk belé egy tűhegyet (képét Olvasóm a lemez átütésénél láthatja majd alant), amely meglepetésünkre semmiféle károsodást nem okozott a páncélzaton, csak kissé felgyűrte, ellenben annak egyik szemén beszaladva úgy bökte meg a tesztbábut, mintha semmi sem lett volna rajta. Ha tehát kedves Olvasómat teszem azt, láncinges kelták támadnák, de megtetszik neki a vértezetük, hullarablás előtt tűhegyet javaslok átküldeni a problémán. Egy másik nézetből, ugyanaz.

Végül sokat szenvedett barátunk nyakába akasztottuk a feles lemezt. A hatást csak a konzervnyitáshoz lehetett hasonlítani. Találataink vérfakasztó voltát tompa „klang” hang jelezte. Kezdeném a gyakorlóheggyel. Ebben az esetben a viszonylag tompa, csepphegyű nyílvessző nem küzdötte át magát a lemezen. Tőle kicsit lent, balra látható az általa létrehozott hidegalakítás. Na, de mi van a „páncéltörő” heggyel? Természetesen átjutott, de ami azért meglepő talán, nem a legjobb hatásfokkal. Mostanság olvastam valakit, aki úgy ítélte, ezek a hegyek nem feltétlen lemezvértek ellen lettek kitalálva, „pusztán” ezt az alakot volt olcsó tömegesen gyártani. Lehet benne valami. A fent említett tűhegy mindenesetre beleadott apait-anyait. A képen barátom a behatolás mélységét prezentálja a vesszőn – hozzávetőleg négy centiméter. Noha harcban nyilván irreleváns, de meg kell említenem, hogy geometriai kiképzése miatt a hegy több átütést követően is jóval kevésbé károsodott, mint a valamivel effektívebb, tűhegyes, leélezett kis trapézhegyünk. Ha már a kis trapézhegyről van szó, a lemezt gond nélkül átvitte, szép tiszta vágott lyukat hagyva maga után. A kép csalóka, mert a vesszőt a rombuszig kihúztuk, hogy azonosítható lehessen képről – eredetileg bandázsig szaladt a lemezbe, ami logikus is, mert csak onnantól kezd ismét nőni a vessző keresztmetszete. A hegy maga ezen a képen látható remekül, immáron kihúzva, mellette az ütött sérülés. Tőle jobbra egy levél alakú hegyünk, amely túl nagy keresztmetszeténél fogva nem jutott keresztül a lemezen! Hasonlóképp járt a nagy rombuszhegyünk is, amelynek fa vesszőteste jól láthatóan megrepedt az ütésszerű fékeződéstől. A képen kicsit már meglazítottuk a sebben a vesszőt, de mint a nyílásból is látható, nem ment bele eredetileg sem sokkal jobban. Alatta sötétebb vesszőtesttel a leveles hegy, balra valószínűleg egy erősebben megküldött field gyakorlóhegy.

Egyelőre ennyi volna, még a nyáron ezzel foglalkozni kívánunk alaposabban is, kommentben bármely észrevételt, ötletet, kérdést szívesen veszek. :-) Hamarosan kommentben felteszek egy képet a lemez jelenlegi állapotáról, amely aztán támasztékul szolgált a verseny-céltábla mögé, és mint ilyen a gyakorlóvesszőink tovább lyuggatták, végül pedig kelevéz-, és csatacsillagot hajítottunk rá, ami behorpasztotta istenesen. :-)

UPDATE: A fémlemez jelenlegi állapota, néhány azonosított átütéssel. A nem átment sérülések igen nagy többsége akkor keletkezett, amikor a fémlemez elé egy vesszőfogót helyeztünk, amire céllőttünk - a vesszőfogót átütő vesszőket fogta meg így a lemez.

Régebben, egy gyengébb íjammal (40# Kassai Agár) másfél centi vastag raklap ellen próbálgattam a "kinetikus energiát". Az eredményekről pár kép:
Két nyílvesszőt küldtem ezúttal útjára, azok átrepesztették a deszkák hátsó síkját.
Korrektül lehet forgácsolni. :)
Egy erősebb íjam, a TRH esetén minden lövés tisztán átütötte a másfél centis deszkákat. Ezek (régebbi) lyukaiból legalább kettő látható a képen. Látható az is, hogy pár lövés megrepesztette szálirányban a léceket.

Végül egy témába vágó HÁTTÉRKÉPem, használjátok egészséggel. :)

Utolsó módosítás: 2009.06.30. 21:04

Őseink fegyverével, műanyagból... azaz a történelmi íjászat kiskátéja

Pras | 2009.02.02. 00:53 | kategória: interaktív

2008 február. Ekkor kezdtem a blogot a Dome-on, azaz lassacskán egy éve. Egészen hihetetlen. Közelinek tűnik ez a dátum, holott egy évről van szó. Végképp hihetetlen, hogy blogomban azóta – kezdő bejegyzésemhez híven – számtalan dolog helyt kapott már, és számtalanszor pofáztam az íjászatról is, mint olyanról. …mégsem írtam soha olyan bejegyzést, amely ennek mikéntjéről ejtene szót. Eme „jeles” dátumhoz közeledve úgy éreztem, bár nyilván nem különösebben vagyunk sokan (finoman szólva), akik íjakkal rohangálunk céltáblákat, vagy bármi élettelent lőve, mint valami eszelős, de mégis sokan láthattuk már Kassait. Sokszor elmehettünk már az íjakat árusító bódék mellett. Sokszor láthattunk felvonulásokat, egyesületeket, vagy „csak” egy leajzott íjat cipelő tagot a villamoson. Ezt összevetve azzal, hogy körülbelül tíz embernek adtam először íjat a kezébe, ebből kettő mára saját íjjal rendelkezik, egy pedig éppen most „keresi az igazit”; igazán nem látom okát annak, hogy miért ne írhatnék egy szösszenetet arról, ahogyan ezt a „világot” egy „insider” látja, illetve elsősorban, hogy írásommal érdeklődést keltsek és közelebb hozzam a tradicionális íjászat - egyelőre - technikai hátterét. Ami tehát most következik, az egy gyenge és felületes betekintést próbál adni egyfajta káté formájában a tradicionális íjászat mindennapjaiba, különös tekintettel a „laikus szemre”.

Kezdjük talán azzal, hogy mi a rosseb tulajdonképpen a „magyar íj?” Létezik-e ilyen?
Igen, szerencsére ma már egészen konkrét leletek (Révész László karosi ásatásainak csontmerevítői, Moscsevaja Balka (Észak-Kaukázus) területén gyakorlatilag épségben megőrződött 8. századi(!) magyar íjak) alapján mondhatjuk azt, hogy létezett egy bizonyos íjfajta, amelyet végső soron hungarikumnak is tekinthetünk. A fent látható magyar íj kifeszítéséhez hozzávetőleg 25 kilogramm erőt kellett kifejteni. Hasi oldalán, azaz az íjász felé néző oldalán vízibivaly-szaru képviselte a nyomórugó szerepét (Érdekesség, hogy szürkemarhából már csak azért sem érdemes szarulemezt készíteni íjhoz, mivel törékeny), a hordozóréteg kőrisfa, kívül, a hátoldalon pedig szarvas Achilles-ina húzta C-alakba az íjat. A szarvat és a markolatot csontlemezekkel erősítették meg. A rétegek együttműködéséért (adhéziójáért) tokhalenyv gondoskodott. Az ideget, vagyis az íjhúrt valószínűleg állati belsőségből sodorták, esetlegesen birkabélből, de próbálkoznak például lenből készült ideg rekonstrukciójával is. Ez természetesen egy roppant drága és kényes fegyver volt, ennek ellenére feltételezhető, hogy egy-egy harcos egynél több darabot is birtokolt, többek között azért, mert felajzva, készenlétben fél napnál tovább nem volt szabad tartani őket. Az állati eredetű alkotóelemek kényesek voltak a nedvességtartalomra is, hajlamosak a megereszkedésre, ezért az íjkarokat nyírfakéreggel boríthatták. Mindezen hátrányokért cserébe a magyarság egy rövid, roppant agilis fegyvert kapott a kezébe, amelynek következményeivel ma már – azt hiszem – tisztában vagyunk. Elméleti lőtávolsága körülbelül kettőszáz méter körül lehetett.

Ilyen íjat ma is készítenek? Mennyiért juthatnék hozzá egy eredeti ősmagyar íjhoz?
Igen, de nem sokan, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy nem hagyományokat őrzünk, hanem megpróbáljuk őket újrateremteni. Az íjgyártással sincs ez másképp: a mai gyártású eredeti íjakban még valószínűleg van potenciál, hiszen az íjkészítők rengeteget kísérleteznek és kutatnak manapság is. Alapanyagaik egyenként is drágák és ritkák, ha pedig a fa száradási idejét (akár három év) nem is számolom, úgy egy ilyen íj elkészítése 6-12 hónapba is telhet. Az ára pedig az első hatszámjegyű számtól indul felfelé.

Az egy kicsit sok lesz… esetleg, ha csak ki szeretném próbálni az íjászatot, hol tehetem meg?
Érdemes a lakhelyedhez közel eső egyesületnél érdeklődni, még akkor is, ha nem döntötted még el, hogy tradicionális, vagy bármely más íjtípussal (vadászreflex, barebow, olimpiai, csigás stb.) szeretnél foglalkozni. Ebben segítséget nyújt az íjász.lap, vagy a Szabad Íjász Portál fóruma.

Láttam Kassai Lajost / Kelemen Zsoltot stb. lőni, őseink is így lőttek?
A kérdés kitűnő, ugyanis nagyjából azzal egyenértékű, hogy „Hogyan táncoltak?”. Máig vita folyik arról, hogy például a tegezekben heggyel lefelé, avagy felfelé tárolták-e a vesszőket, nemhogy a lövésmódról sikerülne megegyezni. Annyi bizonyos, hogy eleddig épen maradt íjászgyűrű biztosan magyar „tulajdonosú” sírból nem került elő, ami valószínűsíti, hogy a ma mediterrán, vagy angolszász oldásnak nevezett módszerhez hasonlóan lőttek, de a hüvelykujj-gyűrűs oldást sem zárja ki természetesen. Ezt támasztja alá a nyílvesszők hossza is. Egy kidolgozott versenyrendszert viszont nem érdemes összekeverni egy valós harci helyzet feladataival.

Egyátalán, mire volt képes az íjász és az íja?
Első, és legfontosabb, hogy a közhiedelemmel ellentétben a tűzgyorsaság volt az elsődleges. Képzeljünk el egy tömör sereget (érdekességképpen megjegyzendő, hogy a magyar, tizes tagozódási rendszerű haderő „ezredét” tümen-nek, azaz „tömény”-nek hívták), az ezerből hány lovasíjásznak, vagy íjásznak nyílik módja úgy tisztán ellenségre lőnie, hogy a társai „nem lógnak a képbe?” A legfontosabb követelmény mindenkoron az volt, hogy az íjász „zárótüzet” lőjön egy bizonyos területre. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy legalább 10 nyílvesszőt ellőtt egy perc alatt, de a ma általánosan használt „12 nyílvessző/perc” követelményt már egy közepesen gyakorlott, nem kifejezetten gyors lövésre specializálódott tradicionális íjász is bőven teljesíti. Azért a karahun-féle "15 kötötűt fogok az íjhoz"-ig nem kell elmenni... Ha feltételezzük, hogy ezer lovasíjászunk van akik egyenként 30 nyílvesszővel rendelkeznek, úgy ők két perc alatt másfél tonna vasat és fémet képesek „kiszórni”. Az azonban inkább csak legenda, hogy az íjaink átütötték a lemezvérteket. Egyfelől a korszakban és a területen a „fémlemez” mint olyan, inkább csak lamellás és fémlemezkés vértek képében jelent meg, másfelől ez az átütés inkább jellemző a nemritkán kétszer, háromszor ilyen erős angolszász warbow-kra, és ott is csak feltételesen. Megfelelően vékony heggyel viszont a magyar íj átüti például a sodronyvértezetet, avagy a bőrvértet. (Előbbire lásd Sepsik István kazincbarcikai fegyverkovács idevágó oldalát.) Ezek az íjak egyébként hozzávetőleg 180f/s (~200 km/h) kezdősebességgel lőhették a vesszőt.

Ez szép! Nem tudnék mégis valami történelmi íjat szerezni? Azok milyenek, mennyibe fájnak?
Dehogynem, hajaj, sokat is…! A mai „hagyományőrző” íjak zöme poliésztergyanta mátrixanyagba ágyazott üvegszál-kompozit. Ezek láthatóan nem C-alakúak (személy szerint nem szeretem a „visszacsapó” kifejezést, ugyanis bizonyos szempontból mindegyik, bizonyos szempontból pedig egyik íj sem „csap vissza” sehová. Ezek reflexíjak, vagyis visszahajló íjak.), ennek elsősorban technológiai oka van, másfelől pedig így biztonságosabb az íj felajzása és nagyobb az élettartama is. Ezek tömeggyártott, viszonylag olcsó (15-35 ezer forint) íjak, általában lassúak (De nem mindegyik! Vannak kitűnő műgyanta íjtípusok.), de ha helyesen tárolja őket az ember, akkor gyakorlatilag elnyűhetetlenek, hülyebiztosak, az idő során legfeljebb egy kissé gyengül a húzóerejük. A következő „lépcsőfok” az egyre kiforrottabb laminált technológia. Itt is üvegszál adja a moduluszt, de a vázanyag már fa. Általában szép vonalvezetésű és gyors íjak kerülnek ki ebből az eljárásból, néhány íjkészítő pedig továbbfejlesztette, sőt kombinálta a hagyományos anyagokkal ezt a technológiát. A C-be hajló íjak zöme laminált íj, némelyikük érzékeny a nedvességre, és a szakszerű felajzásra. Laminált, és laminált jellegű kompozit íjakat találunk 25-75 ezer forint körül. A „modern-természetes” hibridektől eltekintve pedig az utolsó tényleges technológiai lépcsőfok a már leírt, kizárólag természetes anyagokból készült összetett íj. Erre most bővebben nem is térnék ki, hiszen senki nem kezd kényes, igen megbecsülendő és drága eredeti íjjal, nagyon sokan pedig nem is „folytatják” ezzel. Mondhatom, aki szert tesz egy eredeti magyar íjra, annak az az ágyában alszik, mellette.

Mire figyeljek oda, ha venni szeretnék egyet?
Kezdeném itt is a tévhitek eloszlatásával. Először is, az íj sebessége nem kizárólagosan függ az íj feszítőerejétől! Ez azt jelenti, hogy egy 30# (font, 1 font ~ 0,454 kilogramm) –os török íj jóval gyorsabb lesz, mint például egy ugyanekkora feszítőerejű korai szkíta. A sebesség végsősoron egy típusra jellemző tulajdonság, ami adódik a technológiából, a húzáshosszból, a geometriából, az előfeszítettségből, ajzásmagasságból, nyílvesszőtől. Érdemes tehát utánaérdeklődni, hogy az általunk kívánt íj milyen gyors a mi húzáshosszunkon. Ez utóbbi anatómiánkból és a húzásunk módjából (általában a szájszegletünkhöz húzunk, de húzhatunk szegycsonthoz, vagy pl. gyűrűvel vállgödörhöz is) adódik. Érdemes rögtön arra is rákérdezni, hogy az íj a testméreteinknek megfelel-e, ugyanis előfordulhat, hogy felkeményedik, még mielőtt kényelmes húzásunkat elérnénk vele. Tévhit továbbá, hogy kezdőnek nem való laminált íj. Ma már a hosszú, biztonsági íves (gyak. lapos és nem C-alakú) laminált íjak jó sebességet, lágy húzást és masszív, igénytelen kivitelt biztosítanak. Konkrét típusokat nem ajánlanék itt, mert a franc se csinál nekik reklámot, ha valaki mégis kíváncsi rá, bátran keresse meg yerico-t vagy engem itt, a Dome-on, vagy bárkit a Szabad Íjász Portálon. (Na jó, majdnem bárkit… ) Általánosságban azt viszont leírhatom, hogy az íj mindig egy meglepően személyes tárgy, akár egy kocsi, még akkor is, ha „műanyag”; úgyhogy sosem döntünk végletesen rosszul, ha arra bökünk rá, amelyik egész egyszerűen – megtetszik. Jó tárolás és figyelmes használat mellett egy íj kvázi egy életen át elkísér.

Hol lőhetek és mire, hogyan szállíthatom az íjamat?
Egyesületben, lőtéren. Ha csak hétvégente, a kertben szeretnél lőni, sincs probléma, ha a magánterületed. Egyébként a tulajdonos írásos engedélye szükséges, és az, hogy háromszáz méter sugarú körön legalább előtted ne legyen senki! Ezt igen komolyan érdemes venni. Élő példa vagyok rá, hogy egy hét éves, tíz kilót sem elérő gyerekíjjal is lehet olyan megpattanó vesszőt lőni, ami elképesztő távolságokba repíti a nyílvesszőt. Akár egyszerű fagyott, csontszáraz földön is! A nyílvessző nagy ellensége ilyen szempontból mindig a gravitáció, sosem a légellenállás. Minden másban az íjra a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök kormányrendelete (175/2003. (X. 28.)) érvényes. Szállítani tehát szigorúan leajzva, és tokjában! Hogy gyakorlati tanácsot is adjak a „mire lőjek?”-re: általában az íjászok polifoam vesszőfogókat használnak. Ez egy marha jó dolog bár, de drága, és morzsolódik. Nullpénzes megoldás lehet egy nagy kartondoboz (akár tíz centi vastag is elég, lényeg, hogy minél terebélyesebb legyen!), amihez a kínaiak nagy, páncélként is alkalmazott találmányát fogjuk alkalmazni. Az elejébe jól összegyűrt papírgalacsinok kerülnek, esetleg tojástartó, szivacs, rongy; míg a hátsó részbe kartonlapok, vagy újságok egészben felragasztva. Az első rész lelassítja, a hátsó rész megfogja a nyílvesszőt. Olcsó, nem szennyez, pofonegyszerűen felújítható és igen ritka, hogy nem fogja meg a vesszőt, ugyanakkor lassan és kíméletesen nyeli el az energiáját.

Milyen cuccokra lehet még szükségem?
Ha a bőröd száraz, vagy erős az íjad, vágja az ideg az ujjad vagy veri a tartó alkarod, hasznos lehet az íjászkesztyű, tab (mancs), kifutókesztyű és alkarvédő. Ezek egyénileg 1500-3000 forintos tételek, de teljesen fakultatívak. Meg lehet élni összesen egy 200 forintos, vagy saját magad által bőrből kivágott tabbal, kis kézügyességgel a továbbiak is elkészíthetők. Feltétlen szükség lesz viszont viaszra: méhviaszra, vagy szintetikus ideg-viaszra. (ánglisul wax-ként is hivatkoznak rá) Íjad idege egy polimerszálból sodort köteg, úgynevezett Dacron (túlnyomórészt), amelynek igen vékony szálai el-elszakadhatnak lövéskor. Ez kiszálasodásként jelenig meg, ezt elkerülendő érdemes átkenni az ideg nem bandázsolt (tehát: nem körbekötözött) részeit viasszal. És persze vesszők! Egy-egy vessző 800 és 2000 forint között kapható, de 1200 forint alá nem érdemes, fölé nem szükséges menni. A nyílvesszőket mindig húzáshosszunkhoz vágassuk, merevségüket pedig az íjunk erejéhez igazítsuk! A legpocsékabb vesszőket könnyedén kiszűrhetjük egy ránézésre is: szemünk előtt megforgatva csúnyán vetemedettek, a fa gyűrűi pedig kifutnak a felületre, a szálak nem párhuzamosak a nyílvesszővel. Ez igen jellemző szokott lenni a kirakodóvásár-jellegű nevenincs nyílvesszőkre. Összességében tehát azt mondhatom, hogy harmincötezer forintból ügyesen válogatva kifogástalan, életre szóló felszerelést lehet összerakni a nulláról indulva.

Végezetül engedjétek meg, hogy Blatniczky János Dániel szügyi lelkésztől idézzek pár sort:
"...vannak olyan, Istentől kapott ajándékaink nekünk magyaroknak, amiket elfelejtet velünk a modern világ: nemzettudatunk ápolásra szorul minden lehetséges, egészséges módon. Magyarnak lenni büszkeség - azért mert ez Istenünk ajándéka számunkra. Az íjászat, amellett, hogy testmozgás, sport is, talán lehet egy eszköz arra, hogy mégse fogyjon el teljesen nemzeti öntudatunk. Megtanuljunk magyarságunkért is hálát adni Mennyei Urunknak."


Első nekifutásra ennyit sikerült összeszednem hirtelen felindulásból. Ha bárkiben bármilyen kérdés merült fel, szívesen állok rendelkezésre. =) Végül, ahogy illik:
Áldást és békességet!

Utolsó módosítás: 2010.01.21. 20:48

Világháborús táblásjáték: VÉGE - Kiértékelés

Pras | 2008.12.03. 00:29 | kategória: interaktív

Nno, csak eljutottunk ide is! A német-magyar csapatok 81%-29% arányú győzelmet arattak, tehát: arattatok! Nézzük a számvetést.

TÉRKÉP NAGY
TÉRKÉP KICSI
Bocs a péjntes gányolásért, remélem, most megteszi ez is. =]

Kezdjük a „leltárral”! Mivel a Dome-on nem igazán van lehetőség táblázatosdit játszani, ezért: Az első szám(Φ, meg ne kérdezd, miért pont ezzel jelölöm) mutatják a legyőzött ellenfeleket, a második szám a veszteséget (=> halottak és súlyos sebesültek.) Ahol a győzelmeknél csak szám szerepel, ott élőerőben okozott veszteségről van szó.

Gyalogság

Puskás rajok
Perger – Φ1 - †0
Károly – Φ4 - †0
Schlesinger – Φ2 - †0
Kálmán – Φ1 - †3
Gönczi – Φ4 - †2
Jankovich – Φ4 - †4

Géppuskák
Takách – Φ1 - †1
Martinow – Φ5 - †0
Pásztor – Φ0 - †0
Tapody – Φ1db Jeep - †0

Kuvácz mesterlövész tizedes – Φ1 fő, +1db ágyú - †0
Iski tiz., nehézpuska – Φ0 - †0 (28 ellőtt lőszer)

Páncélosok
Laub, Csaba páncélgpk. – Φ0 - †3 -- KILŐVE
Halász, Nimród önjáró légvédelmi gp.ágyú – Φ0 - †1
Csordás, Nimród önjáró légvédelmi gp.ágyú – Φ5 - †0
Kerker, Zrínyi rohamlöveg – Φ24 fő, +1db T-34/76 M43, +1db BA-64, +1db M3A1 - †0
(Nem tudom, kik vitték a Zrínyit azokba a pozíciókba, de nézzenek mélyen magukba, mert k*rvajól csinálták, hogy nem erőszakolták vele az előremenetelt, hanem szép komótos távból osztották a 105-öst. Az eredmény fent látható - gratula! =) )

ÖSSZESÍTVE csak élőerőre: – Φ52 - †13

Most következzen, amit már jó előre ígérgettem: a hozzászólások, és azok kommentjei. Ide egyszerűen bemásolom a .doc-omat:

Ezeket a hozzászólásokat a játékkal párhuzamosan írtam, így amikor megírtam őket, még nem tudtam, hogy a döntéseitek a következő körökben hogyan fognak kihatni. Így megtörténhetett pl. az is, hogy amiért szentségeltem, hogy „nem azt választottátok”, azt pár körön belül javítottátok, stb. Ennek tükrében tessék olvasni. =)



--- 1. KÖR --->

#15 | KisCsirkee | 2008.11.17. 17:41
VARTA: A CM-ben az ágyú support spotterektől jön, és maga az ágy OFF-MAP legtöbbször! Így az ágyúkezelőkre esély nincs! :)
A Zrínyit pedig tartalékoljuk csak, ha kemény páncélos ellenállás lesz, az egyetlen az arzenálban, ami ér valamit!

Egy igen bölcs meglátás, és egy „lexikális” ismeretek ottlévőségéről tanúskodó – ámde mindkettő nagyvonalú. ^^ Az első dolog: ezen a pályán (is) az oroszok behozzák az ágyúkat a térképre, közvetett irányzású tüzet adni. Ez nem hülyeség, lévén, az erdőkben az ágyúk jól álcázhatóak. Az ágyúkezelőkre annyira „nincs esély”, hogy amikor teszteltem a pályát, mielőtt kiraktam volna a Dome-ra, az egyik 76,2mm-es ZiS ágyújukat a magyar mesterlövésszel hallgattattam el. Egy csókának átküldettem egy golyót a homlokán, a többi már spriccelt is szét onnan a négy égtáj felé, csak ágyút kezelni nem volt kedvük. =D
Dupla csavar: spotter viszont nincs, mert a faluban közelharc zajlik, a saját támadó csapatokra lövetni meg azért nem olyan frankó dolog. A csata elején a(z általatok is megfigyelhető volt a videókban) robbanások valójában német spottertől származtak, aki azonmód be is szüntette a tüzelést, amint a saját csapatokra hullott a skúló az elbénázott ballisztikai számítgatások miatt. Mivel saját csapatokra lövetni nem olyan frankó dolog, említett volt: a malőrt egy német halott, és egy szétcseszett fegyverzetű PSW 222-es bánta. A németek ettől kezdve nem kísérleteztek a tüzérséggel egy ideig. Úgy egyébként Csirke ötlete a Spotter kiemelésére mesterlövésszel nagyon is jó, hiszen elsődleges prioritású cél.
A második része a dolognak tökéletesen igaz. …leszámítva azt, ami hibába mindannyian beleestetek, pedig pofátlanul sokszor utaltam rá: Ez egy hadművelet. Jobbra-balra német csapatok.
…párducokkal.
Igen. NEKÜNK valóban nincs jobb cuccunk! ^^ De azért a németekkel való kommunikáció, és közös tervezés igen megkönnyítette volna az életet. Például meg lehetett volna kérni őket egy tájékoztatás után, hogy fejtsenek ki egy kicsit intenzívebb előremozgást, és elsődlegesen szedjék szét az orosz harckocsikat. Erre minden további nélkül hajlandóak volnának értelemszerűen, hiszen az ő érdekükben is áll a siker. Ehhez vagy annyit kellett volna tenni, hogy embert küldeni a német csapatokhoz, vagy használni a Csaba rádióját. Ehhez képest több, mint tíz körön keresztül gőzötök nem volt arról, hogy mit művelnek a németek, ami ennél is érdekesebb azonban: nem is érdekelt, hogy mit művelnek. Ej-ej. A „kreatívnak lenni” kijelentésem vonatkozott pl. erre! ;] Mázlitok van, hogy ettől függetlenül a meló komoly részét elvégezték helyettetek. Az oroszokkal támadott pl. egy IS-1-es nehézharckocsi is, az volt az a robbanás, amire a géppuskás felfigyelt a tizedik körben. Egy német Panther lőtte ki, teljesen „véletlenül”, mert egyébként a pozíciója hátrébb volt, mint azt a támadás indokolta volna. (Revízió: Aztán végül a 11. körben törik meg a jég. =) )

--- 3. KÖR --->

#36 | LordMathaus | 2008.11.17. 23:14
de a páncélelhárításuk elégtelen. Azonnali segítséget kérnek!” >> Egyedül nem nagyon akarok parancsnokolni, lévén legkevesebb tapasztalatom van a játékban, szóval ezzel megvárom Csirkét és vortóbot, de talán érdemes lenne odaküldeni a nehézpuskánkat...Már ha odaér :-D

A gondolat a végletekig logikus. A gond, hogy millió „altényező” befolyásolja a dolgot ezen kívül. Az egyik, amit pedig még írtam is =], a következő: a nehézpuska elavult fegyver. Még könnyen páncélozott célokat is nehezen küzd le (lásd a táblázatát), mert még ha át is üti a páncélzatot, túl nagy „lyukat” nem üt, és a wolframlövedék nem robban. (Nem úgy, mint pl. egy 75 mm-es, ami ha már bent van, visz mindent, mint a piros ász. Ehhez nem kell nagy képzelőerő. =) ) A dátum pedig 1944 – itt már a nagykutyák ugatnak a harctereken. Csirke igen jól állapította meg: a magyar csapatok soraiban az egyetlen potens eszköz ebben az időszakban és pályán egyedül a Zrínyi. Azonban mégsem volt rossz ötlet, bár LM nem erre gondolt: a pct. puskás raj aránylag kis létszámú, ezért nehezen felfedezhető. Ezt kombinálva a #44-es kérésével, miszerint lopakodjon, rejtőzzön el az első felfedezett ellenségnél, gyakorlatilag LM adta ki az első parancsot a felderítésre! Ez egy kitűnő ötlet volt, ellentétben azzal pl., hogy a Zrínyit tologassuk előre, aztán belefut, amibe belefut. Amiből aztán vagy kimászik, vagy nem. =)
Az elgondolás tehát nagyon is a helyén volt – csak éppen nem azon okból, amiért LM ezt a döntést meghozta. =)

--- 9. KÖR --->

#39 | vortób | 2008.11.18. 18:01
Szerintem a Zrinyit azok közé a fák közé kéne küldeni ahol 3 raj, és a parancsnok áll. A Csaba tankot pedig a panoráma készülésének helyére! Onnan nagyjából már lőhetünk is az ellenségre, illetve megfelelő fedezet is van!
Bár, talán a búzatáblákhoz is érdemes lenne küldeni harckocsit, mert afelől viszonylag rejtve lehetne a ház mögé kerülni, míg a parancsnok és három raja, egy másik harckocsival szemből próbálnak érkezni.

Hogy a Tesco Titkot idézzem: Hát, ez a probléma, kezitcsókolom. Má’hogy nincs fedezet. =]] Csodás kilátás van, meg nyílt terep, hogy egy paradicsomkaró is kiszúrható onnan háromszáz méterről is. Térképről is leszűrhető. Nem csoda, hogy a Csabát azonnal beirányozta két orosz harcjármű. Úgy egyébként az „ellenségre lövés lehetősége” tökéletesen igaz, csak kihagytátok a számításból, hogy pontosan egyvonalban azzal a pozícióval alig pár perccel előtte k*rva nagyot durrant egy teherautó, aminek általában oka van, és ez az ok esetünkben egy 76.2mm-es gránát. Erről képet is közöltem, hogy még véletlenül se kerülje el a figyelmetek. …ekerülte. =D Ez az elgondolás viszont rememkül működött volna – és működik is egész véletlenül – a Zrínyivel, amelyet túlélhetőbb páncélzattal áldottak meg, és túl sokat forgolódnia sem kell. Iskolapéldája a kulcslyuk-taktikának: a házak között feltűnő orosz harckocsik nem tudnak időben a Zrínyire állni, hiszen nem is oda figyelnek; a Zrínyi azonban pillanatok alatt célra tud állni pusztán a lövegcső elfordításával. Próbajátékom során abból a lőállásból két ruszki harckocsit tettem jégre úgy, hogy lényegében mindent a kezelőkre bíztam onnan.
Megjegyzem, a búzatábla sem volt rossz elgondolás, mert onnan támadva fák között kell áthaladnia a Zrínyinek, ami lassítja persze, cserébe álcázza – pluszpont a meglepetés-előnyhöz!

--- 11. KÖR --->

#56 | vortób | 2008.11.21. 08:38
Szerintem a nehézgépuskást a balra található szélső házba kellene vezényelni, és hozzá felzárkoztatni a búzamezőn állon egységeket, így oldalról tudunk majd a falu felé mozogni.
Míg a Zrinyit, meg a parancsnoki+3 rajt a falu felé inditani, de úgy hogy egyelőre várjanak a legközelebbi fáknál, de legyen a rálátásuk.
A Csabát meg a mesterlővészt, akár mozgosíthatnánk hogy segítenek a németeknek.

A karolás szintén életképes idea. Mondhatnám: jobb ötlet nem is kell! Bár felderíteni még mindig nem derítettetek fel különösebben (mire való pl. a mesterlövész? ^^), ezért nem tudjátok, de az oroszok a falu közepét egyenesen támadják. A faluba bemenni ezért nem a legjobb dolog PPSh-k ellen, annál jobb körbevenni az erdőből, és a támadókat oldalazó tűz alá venni! A rohamlövegetek a 105mm-es főfegyverzetével a jelenlegi pozíciójából is jól tűz alatt tudja tartani a falut, és az abba beszivárgó gyalogságot. (Elhelyezéséért – ha jól emlékszem – pluszpont Csirkének.) A németeknek meg jelenleg meglehetősen nem kell segítség, csak ezt nem szabad mondani nekik, mert hülyék lesznek nem elfogadni. ;]


#58 | Solyom2 | 2008.11.21. 19:21
Helló!

Beszállok!Én a zrínyivel a balszárnyon az erdőn keresztül rajtaütnék az oroszokon.A gyalogosokat pedig egy kicsit előrébb hogy jobban rálássanak a terepre.

Uraim! Íme Az Ötlet. A németek sem hülyék: pontosan ezt csinálják! Az orosz T-34-esek beszivárognak a faluba, a Párducok meg beszivárognak a T-34-esek s*ggébe! Ezért gürcölték percekig át a cuccot a vágányokon. Ha egyedül lennétek a pályán, véleményem szerint ez lenne A Megoldás. Kis probléma: az említett helyen egyébként is ott áll már a fél Wehrmacht. Erről viszont gondolom, Solyom nem tud, mert mikor becsatlakozott a játékba, a balszárnnyal már elveszett a vizuális kontaktus. Esetünkben a Zrínyi terepen való áttolása két okból aggályos: egyfelől, körülbelül hat percbe telik, az orosz harckocsik egyike pedig valójában már a faluba északi irányból betorkolló utat is elhagyta. A németek – ha akarnak, de még nem biztos, hogy akarnak =) – két percen belül odaérnek. A másik probléma, ami istenigazából nem probléma, mert ennyi hazardírozást bőven bevállalnék magam is, többet is: a Zrínyi útvonala, ha nem lennének ott a németek, nem lenne biztosított. Ha az erdőket már megszállta az orosz gyalogság – amire nincs adat felderítés hiányában – akkor könnyen elképzelhető, hogy nem jutna el odáig, hogy T-34-esekre lőjön. =) Lásd még:


#63 | Solyom2 | 2008.11.21. 20:27
Hát szerintem ki kell használni a Zrínyi és a német páncélosok erejét és oldalról kell rajtaütni az ellenségen.Így talán még a falut is birtokba lehet venni[persze a dologhoz szerencse is kell].

Ez viszont azt mutatja, hogy minden, amit fent leírtam, mehet a szemetesbe, hiszen Solyom tisztában van vele. ^^ Annyi hozzáfűznivaló még, hogy szerencsére szerencse sem kell. =) Mivel ez a legelső közös csatánk, ezért bár az oroszok nincsenek hátrányban, de nincsenek is érzékelhető előnyben, így ez egy könnyű csata AI ellen. Csak a német csapatokkal ujjból megnyerhető. Na, majd a Donnál lehet brillírozni, ott szükség is lesz rá… ;]]] Mindazonáltal teljes létszámban nem kéne átvinni a magyar csapataitokat az oldalakra (ha így is döntenétek a jövőben), mint fent említettem, mert a németek azonnal elkezdenének pampogni a nyitva hagyott szárnyaik miatt – és igazuk is lenne.
Itt, ha a helyzetet egészében ismernétek, talán a legjobb dolog most óvatosan irányítani a magyar csapatokat, és hagyni kibontakozni a németeket a szárnyakon. Aztán a harapófogóba szorult oroszokkal már középről is el lehet játszani. ;]


#64 | KisCsirkee | 2008.11.21. 21:47
Pras: Gondoltam, mivel a CM nemigen támogatja ezt a szövetséges dologt, szóval, a Csaba mint futár pattanjon a német egységekhez, azzal az üzenettel, hogy elkobozom az összes használható harcjárművüket! :D Ha nem a Csabát, akkor csak egy futárt, de a Csabát ajánlom! Srácok, ha sikerül, a Párduccal jól manőverezve talán egy esetleges IS2-esen kívül nincs mitől félni! :)
Amúgy a susnyásba küldés a jobb belátás miatt történik.
A Csabát támadó harcjárművek szerintem egy T38 Tanquette (nem nehéz ellenfél, a Zrínyi egy jó lövése elég hozzá, és egy korai talán Mod.40 vagy előbbi T34, de szerintem nem látta a FoW miatt tisztán a Csaba!

Egy német őrnagy ilyen üzenetre valószínűleg azonnal átküld egy 75-öst azon a Csabán. =D Az összedolgozásnak viszont igencsak itt az ideje. Itt jöhet képbe a rádió: egy kis baráti beszélgetés a frekvenciákról, és a Csaba máris mehet vissza a csapatokhoz, állandó kontaktusban maradva német barátainkkal. Ilyen úton azt is megtudnátok, hogy a balszárnyon két Nimród önjáró gépágyú halad egy rakás más cuccal egyetemben, amiket a németek hajlandóak lennének nagy kegyesen átpasszolni középre. Mást nem – függetlenül attól, hogy egyéb magyar csapatok is alájuk vannak osztva. Elvégre ez a magyar Hadosztályparancsnokság döntése volt (némi „nyomásra”), nekik németeknek meg szükségük van (=nincs, de golyófogónak megteszik) a magyar gyalogságra.
…egyébként, a jobboldalon a Párduc az IS-1-est már kicuppantotta, mint említettem, ott lángol az úton, csak még nem látjátok. ;] A robbanás a nem is tudom… 3.? 9.? körben, na, az a Sztálinjózsi volt.
A Csabát támadó járművek: M3A1 Stuart (Lend Lease), és T-34/76 M42.


#66 | vortób | 2008.11.22. 09:38
Solyom:
Szerintem a parancsnoki raj védelme, pioritást élvezz a Zrínyinél, egyébként ezzel a taktikával tulkép. 3 oldalról kapjuk el a falut. Balról ugye géppuskások+mesterlővész, középről a parancsnoki raj+Zrínyi, jobbról pedig a németek érkeznek majd.

Ez egy érdekes helyzet! Egyfelől, Solyom megadta a győzelem kulcsát az oldalsó (bár nem így fogalmazta meg, de: ) út használatával. Másfelől vortóbnak is igaza van (bár nem erről az oldalról közelítette meg a kérdést), hogy a Zrínyi elküldésével méginkább legyengülne a derékhad. Mint már sokadszor említem, de ide is passzol: nincs adatotok, ezért nem tudjátok felhasználni a döntésetekben azt a tényt, hogy a németek valójában – baromi erősek „egyedül” is. Összevetve ezt még a fenti ténnyel, hogy a Zrínyi jelenleg igencsak jó helyen van, jó kis dilemmába csúsztam magam is: a helyzet általatok ismert fokának figyelembevételével Solyom javaslatát támogatnám, de a helyzet teljeskörű ismeretében vortóbét.


#67 | Solyom2 | 2008.11.22. 10:56
Szerintem jó az ötleted!A lényeg hogy mindez egyszerre történjen a Zrínyi pedig jobb ha hátulról operál.Ezért a gyalogság alkotná a támadás gerincét.

Minekutána (de idióta szavakat tudok =D ) a Zrínyi önvédelmi képessége egy esetlegesen orosz gyalogság által megszállt faluban messze nem kielégítő, hozzáfűzve a német szárnyak csapását és a Zrínyi jó pozícióját, elgondolásotokra egyetlen dolgot tudok mondani: „Egyetértek!”


#70 | LordMathaus | 2008.11.22. 11:55
(Megjegyzés: Előzmény: A Párduc(ok) komoly ütőerővel bírnak.)
Épp ezért lenne jó, ha a mienk lenne :D
Bár kissé abszurd szituáció, hogy a magyarok koboznak el fegyvereket a németektől :D:D

Sőt. BAROMIRA abszurd. =D


#76 | Solyom2 | 2008.11.22. 13:24
Amúgy az 1-es számú célpontnál amit a Csaba észlelt a képen van egy égő roncs is.Nem az a BA64 amiről nem tudjuk mi lett.

Solyom egy alapos ember! =) A meglátás nagyon jó, és baromira tetszik az is, hogy a kézhez kapott infókhoz még azt is kipréseli, amit nekem eszembe sem jutna. A válasz egyébként: valóban. Ez egy másik BA-64-es, amit a németek méltóztattak szétcsapni.

--- 14. KÖR --->

#86 | Solyom2 | 2008.11.22. 17:02
Valamelyest jó ötlet.Csak nem tudjuk az ellenség pozicióját és erőit.
De nagy szükségünk van most a Csabára!

Ezt azért idézem, mert valahol egy „vicces elszólás”, ugyanis a Csaba ekkor már percek óta máglyát játszik. ^^


#91 | Solyom2 | 2008.11.22. 19:52
Szerintem inkább minden induljon rohamra.Nem érdemes megvárni míg az oroszok kiépítik a védelmet. Gyorsan be kell venni a falut.

Solyom, ejj! Hát mi a rák van? =)) Mondhatnám: Egy-egy. Amilyen jó ötletet adtál a karolással, amivel kvázi meg lehet nyerni a játékot, ha a németek nem lennének a képben, ez most olyannyira vágta volna haza az egészet. A Nimródok elindulnak állatmód, a ZiS-3-as ágyúk pillanatok alatt széttépték volna őket az álcából. Ezek elkapásához a német járművek kedvezőtlen pozícióban állnak, a gyalogságnak idő kell. A Zrínyit futtában relatíve könnyen meg lehet nyomorítani, és könnyen kaphat olyan célpontot, ami a lövegének az állásszögén kívül esik – mozgás közben pedig képtelen célra állni. A magyar gyalogság rohamát az ekkor még alig szórványos tűz alatt álló oroszok géppisztolyokkal fogadnák, a lőtávolság kisebb, mint 150 méter. Percek alatt annyi maradna meg a rohamból, hogy a megtizedelt rajok a romok között keresnének fedezéket. …mivel érdekelt a dolog egyébként, ezért visszatöltöttem ezt a kört, és leszimuláltam német intervencióval(!). Az eredmény a 18. körben: 26 halott és sebesült (ebben a járművek kezelői is benne vannak) egy Nimród lángol, egyben „pusztán” a kezelőkből csináltak fasírtot, a Zrínyinek két túlélője szintén elhagyta a járművét (kettő pedig a járműben maradt…). Egy raj jutott túl a falu közepén (vesztesége 3 fő), a többi bepánikolt. A mesterlövész halott, a nehézpuska kezelői közül csak egy fő van még életben, ő pedig nem tudja egyedül mozgatni a túl nehéz fegyvert új pozícióba. A túlélők többsége nemhogy fedezéket nem keresett, hanem megfutott. A támadóérték lezuhant, mint a BUX-index, a veszteség százalékban kifejezve kb. 25%.


#104 | KisCsirkee | 2008.11.22. 21:21 (Előzmény: a támadási terv, térkép, gyalogsági állások)
Onnan pedig könnyedén tűz alá lehet venni az orosz gyalogosokat! :D

Mit mondjon az ember? Ez baromira igaz. ^^

--- 17. KÖR --->


#119 | LordMathaus | 2008.11.23. 22:47
Mesterlövész be a házba, így talán jobban rálát a gyalogságra, bár már csak lőszere van.
Nimródok a jelzett a helyre, "Hunt" módban :-P Géppuskás a jelzett házban vegyen fel lőállást, elég közel van a ruszki gyalogokhoz, de a másik géppuskással együtt elég hatékonyan tudnak sztem darálni. Nehézpuskást tartsa tűz alatt az ellen gépeit, minél kevesebb, annál jobb. Parancsnok+3 raj picit előrébb a jelzett bokorba, persze óvatosan. :-)
Másik géppuskás meg menjen tovább... A Zrínyit nem akartam előrébb küldeni, mert találatot kapott, előtte pedig túlságosan nyílt a terep mindenfelől. Tehát előrébb araszolunk pár egységgel ^^
Srácok, módosítsatok :-D Eddig elég jók vagyunk sztem, ne csesszük el^^

Az általad megjelölt ház talán az egyik legjobb általános lőállás a mesterlövésznek. Ide közbe kell szúrnom, hogy a géppuskák használata nem a legfaszább. (Muszáj most már mondanom valami negatívat, nehogy diadalkapus menetté fajuljon a dolog =D ) A géppuskák – mint nevükben is benne van – nehezek. Nem mozgathatóak pillanatok alatt, ráadásul a pozícióváltás után újra fel kell őket állítani, ez durván fél percet vesz igénybe. Ez azt jelenti, hogy egy háromperces „fórum-körnél” ha a géppuskák átlagosan egy percig mozogtak (és átlagosan eddig mozogtak), az azt jelenti hozzácsapva a beállítási időt, hogy az időtöknek pontosan a felében nélkülözitek a nehézfegyverzetek tűzfedezetét, és többek között (nagyobb részben azért, mert a felvonulás során értelemszerűen percekig nincs mire lőni) ezért van az, hogy a támadás felénél még a géppuskák rakaszainak több, mint négyötöde megvan. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy eleddig _komoly_ tűzfedezetet nem kellett nyújtani, elegendőek voltak a fedezékek, de hogy ez így is marad-e, az kiderül később. ;] Süti ugyanezért, hogy a másik géppuska ugyanakkor a helyén maradt.
A másik letolás azért jön, mert a Schwarzlose géppuskák ismertetésénél (a legelső körben) említve volt, hogy a géppuskák számára a nagyobb lőtávolságok (akár egy kilométer) a hálásak. A túl közeli célpontokkal – ahogy ezen a pályán is – az a probléma, hogy a géppuska így túl nagy szögtartományban kényszerül dolgozni, de ők maguk egyébként elérhetőek kézifegyverekkel is. A jól elhelyezett géppuskát mesterlövésszel sem nagyon lehet elérni. ;] Mindezek miatt nem jó dolog közelebb és közelebb és közelebb hurcolászni a géppuskákat az ellenséghez, mert az – esetünkben, persze, a szabályt a kivétel teszi – nem jelent azzal egyenes arányban álló darálást is.
A Zrínyit bölcs dolog finoman kezelni, mert… és itt elmesélem a skorpió és a teknősbéka történetét. …hm, inkább valami mást. Mikor CM-ezni kezdtem, eleinte természetesen halálosan béna voltam. Most is, csak most már legalább a „halálosan” lejött belőle. Eleinte tehát csúnyán féltem az olyan dolgoktól, mint pl. okáért az IS-1-es. Azért, mert az IS-1-es nagy, zajos, drága, és kilövi a Párducot. …de aztán az ember megtanulta lekapkodni az IS-eket, és elbizakodott lett. Ekkor jött a következő lecke: Nem az IS-1-esek a valódi problémák, hanem amik kicsit, halkak, olcsók ÉS kilövik a Párducot. …teszem azt, egy lombok alatt megbúvó ZiS-3-as löveg. Abba egy zárt búvónyílásokkal rohangáló Zrínyivel könnyebb belefutni, mint egy bicskába a Viola utcában. Vagy tessék megkérdezni egy orosz parancsnokot! Nem a Tigrisek jelentik a problémát, a francokat! Azokat kilométerekről ki lehet szúrni. Hanem mondjuk a Panzerschreck-esek. Az ember a gatyáját rákölti egy IS-2-esre mondjuk, amivel darabokra lövi a világ összes csúnya náci harckocsiját, aztán jön egy f*sz, és kiszedi egy hatszáz forintos rakétával. Nem buli.
Úgyhogy ide is egy pluszpont. Pláne, hogy a mesterlövész épp egy ágyút sejt a fenyvesek alatt… =)))


#122 | LordMathaus | 2008.11.23. 23:10
Hm.
Onnan már célba tud venni minket, nem? Ha igen >> akkor parancsok visszavonva, mert ha belelő az egyik házba, a bent levőknek annyi.

A gondolat jó, a gyalogság igen komoly veszteségeket szenved el, ha rájuk omlik egy ház (meglepő, nem? ^^ Úgy 70%-ot amúgy körülbelül pusztán az omlás miatt, de ez változó. Ha egy 380-as rakéta megy neki annak a háznak, akkor 100%-ot, és ez már ritkán változó. =D ), de én inkább a Nimródokat félteném… ;] Azokat bádogossal gyártatják.


Innentől pedig már csak értelmetlen szószaporítás lenne, mert a helyzet (A Jankovich-féle raj problémáit leszámítva) sima ügy volt, a „lényeg” valójában kétszáz méterrel hátrébb járt ekkor már. =) A játékot még vagy 20 körig húzhattam volna (ahogy tettem pl. a felvonulásnál, a németek nagyon ráérősek voltak, ha visszaemlékeztek), és most is megnézhettük volna, hogy mi történik, de az már olyan adok-kapok lett volna, amiben túl sok „taktikai finomság” ezen a szinten már nincs, ezért döntöttem úgy, hogy mikor az ágyúval foglalkoztatok, azt seggbekaptam, és ezzel párhuzamosan a német csapatokkal el is indítottam a „végjátékot”.
Ja!

PÁR KÉP!

Be nem vetett orosz tartalék
Az erdő „bejárata”. Nem egészséges. Na, őszintén, tegye fel a kezét, aki beküldte volna ide az embereit? =)
A lángoló IS-1-es. Akadtak volna problémák vele, ha…
...német barátaink nem túlóráznak kicsit. =)
Azért nagy buliból maradtatok ki. (Flammenwerfer)
Ennyit jelent egy jó parancs jó helyen és időben
Némi látkép.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Azt hiszem, több hozzáfűznivalóm nem is nagyon van a dologhoz, köszönöm, hogy részt vettetek! Köszönöm (hm, az ABC-rend sosem volt az erősségem) Csirkének, hogy szakértő szemmel ötletelt, LM-nek, hogy a kezdetektől fogva innovatívan és aktívan segítette a győzelmet (és nem akarok nagy hülyeséget mondani, most nem olvastam újra a fenti párbeszédes dolgot, de ha jól emlékszem, végig megfontoltan és óvatosan állt az embereihez), Solyomnak, hogy őt is „vendégül láthattam” és jó sok ötletet bedobott a köztudatba, széles skálákon mozogva, és vortóbnak, hogy kooperatív szemléletével igencsak benne van a keze a dologban Neki is. …mint ahogy mindannyiotoknak – és ez volt a cél! ^^ Köszönöm ShuleyvA-nak és elmariachinak a pozitív hozzáállást (apropó, egész nyugodtan beugorhattatok volna a végén is ^^), köszönöm a CM topiknak a meglepően gyors és kedvező reakciókat és azokat a hosszú éveket és emberszázakat, amiket „egymásra vesztegettünk” és persze köszönöm a Dome-nak, hogy türelmesen állt hozzá mindenki az őrületünkhöz, egyetlen negatív beböffentést nem kaptam, és talán ez esett minden közül a legjobban. Őszintén: nem is hiszem, hogy van még egy olyan közösség itten’ a széles magyar neten, ahol ezt megléptem volna. És köszönöm végül a P*zza ***-nak, hogy kajajegyre is adnak fasza tonhalas pizzát, amikor éjjel fél egykor tömnöm kell magamat, hogy életvidáman írhassak jelentést a körökről. =D

EPILÓGUS

Mindez persze(?) nem öncélú volt …mint kiderült úgy a közepénél. =D Remélem, többen is kedvet kaptatok a dologhoz, mert még egyszer – és most leszögezem: utoljára – lesz ilyen játék a Dome-on, de azt már egy fórumtopicban fogjuk tolni a 2. Magyar Hadsereg emlékére, „stílszerűen” jövő év legelején. Akik ezt a játékot végigjátszották, nagyon valószínű, hogy igen komoly szerepük lehet majd a Don partján is, hiszen „tudják, mi a dörgés”. Hőn remélem azonban, hogy az elsőre bonyolultnak és értelmetlennek tűnő játék az új játékosokat sem fogja elriasztani a jövőben, már csak azért sem, mert az egy nagyobb „színpad” lesz.

És nem komédiát játszanak rajta…

Öhm… voltam: Pras, 2008

„Decretum… Ugros eliminandos esse.”

Pras | 2008.07.23. 13:55 | kategória: interaktív

Azaz: „Rendeljük…, hogy a magyarok kiirtassanak.” (annalium Boiarum)
A dátum 904, mikoron is a több mint kétszeres túlerőben lévő német-római hadsereg elindult nyugatról, hogy Lajos király (Ludovicus Rex Germaniae) fentebbi parancsát teljesítse.
Árpád és két fia – egy másik megközelítés szerint Árpád már halott volt a csata idején – életét adta azért, hogy az egyesült európai seregeket töredéknyi magyar hadaink végül külön-külön tökreverjék, a bajor nemesség színe-javát magyar lovasok tapossák le, és a Honfoglalás hatalmas munkája befejeződjön az életműre a korona feltételével: az elfoglalt Haza megtartásával. A csata után száz évig a német nem próbálkozott belekóstolni Magyarországba, és megindulhatott az Országépítés.

Ópusztaszeren 2008. július 19.-én, az Íjásznap keretében 1240 íjász sorakozott fel hadrendben, hogy felelevenítsük a harcot, és egyúttal tiszteletünket tegyük elődeink előtt.

A Duna völgyében haladó két, a magyar összhaderőnél egyenként is nagyobb bajor hadseregeket szimbolizáló csepp-pajzsos figurák 50 méterre voltak elhelyezve. Tizedeink vonalba álltak, és pergőtüzet adtak le: lőttünk, majd sor végére mentünk, míg újra ránk nem került a sor. Percek alatt 3700 nyílvesszőt szórtunk el az agresszorokra. Hogy valami személyes is legyen a blogban az epikus hangvételen kívül :) : Személy szerint egy vadászhegyű nyílvesszőmmel az egyik bajor elvtársat „leterítettem”, mellbe lőttem; a másik kettő vesszőm pedig mellmagasságban kulcslyukba ment. Halkan megjegyzem, hogy úgy mentem a rendezvényre, hogy nagyon bénára taksáltam magamat, ehhez képest elég csúnya volt a találati arány. Nem egy vesszőt láttam, ami szemre úgy két méterre ment az ellenség fölé; de volt, ami a táv felét sem érve el csapódott a talajba. A relatíve nagy (tradicionális versenytávon felül eső) távolságra történő lövés gyakorlatlansága nem csak a bajorok heregolyóinak tett jót, de az egómnak is. ^^
Eztán jött viszont a lényeg. A püspök serege (eltiporva: 904. augusztus 9., milyen szép születésnapi ajándék nekem?) és a túlparti haderő „legyőzése” után seregünk örömujjongását követően még hátravolt egy feladat: megsemmisíteni a vezéreket, és az ellenséges hajóhadat.
- „Íjászoook! Nyílzáporhoz igazodj!”
Oszlopaink elhúzódtak hátrafelé, soraink sakktáblaszerűen szétléptek.
- Íjakat tölts! Íjakat emel! Feszít!
Több, mint ezerkétszáz íj feszült meg, a történelem óta ki tudja, mióta először ismét, (a rekordot az angolok tartották eddig néhány száz íjásszal), ezerkétszáz hegy meredt az ég felé, pattanásig feszülő idegek erejét fékezték a karok. Majd egy pillanat múlva – elsötétült az ég.

Leírhatatlan érzés, mikor az ember a tömegbe „beleadja” a maga egy kis darabkáját, ami villámsebesen távolodik, aztán viharfellegként úszik át az égbolton, hogy halálos esőzéssel csapódjon le száz méterrel arrébb. Három hullámban lőttünk záport az ellenre – ez összesen tehát, a hadsereg lövetésével együtt hat nyílvessző. Az a hadseregre vonatkoztatva több, mint 7200 nyílvessző, ami 220 kilogramm fa és fém!
Feljegyzések szerint egy jól képzett íjász jó körülmények között egy perc alatt képes ellőni 12 vesszőt, de most számoljunk tízzel. Ez egy három percig tartó nyílzápor esetében 1080 kilogrammnyi anyag átpasszolását jelenti, ha csak a mi kis 1200 fős ezredünkkel számolunk.

Végül egy „Íjászok, tizedekbe rendeződj!”-el kivonultunk, 4000 fős közönség hálás tapsa közepette. Joggal írom, hogy hálás, hiszen a 114. tizedben, azaz a „mező túlvégén” helyezkedtem el, a had három oszlopos levonulása körülbelül tíz percet vett igénybe, de még nekünk is jutott a tapsból.

Az íjásznapon aztán versenyek (vegyescélos, tradi/3D/pálya) zajlottak, kézművesvásáron válogathattunk íjak és nyílvesszők, szűrök, buzogányok, kelevézek, ivócsanakok és míves ostorok között, vagy kenyérlángost eszegetve hallgathattuk a fafaragó mester úr kedélyes anekdotázását. Az Emlékpark látogatói el voltak ragadtatva. Mögöttem a sorban egy olasz házaspár kocogtatta meg a vállamat, hogy megnézhetnék-e a cuccot. Mondom, klár, azért van. Erre az öregúr rányúlt az egyetlen vashegyű nyílvesszőmre a tegezből, aminek folyományaképp aztán nézett is nagyot. A szemelkerekedés folytatódott, amikor részleteztem, hogy rövidesen minek lesznek szemtanúi a szemben lévő mezőn. :) Büszkeséggel tölthetett el az érzés mindenkit, aki aznap az Íjászok Emlékérmével mászkált, hogy „hazatért”, „testvérek” között van; és hogy a hatvan éves magyar lecseszett, amiért magázni mertem én, a huszas tacskó. „Íjászok vagyunk, a köszönés: Szervusz!”
Este pedig, Isten kegyelméből szép csillagos égbolt alatt leszúrtuk a vesszőket a földbe, ráakasztottuk íjainkat, és lekuporodtunk a fűbe, szablyáinkat lefűzve, hogy a Ghymessel együtt énekeljük:

„Az szép szabadságra, magyarság javára törekedő jó Urunk!
Úri dicsőségből, mint Krisztus mennyekből, alászállott gyámolunk!
Szolgai ruhában, katonaformában, hallgasd meg azt, mit írunk!”

Találkozunk 2009-ben, gyere akár fegyverben, akár nézőként – helyed lesz köztünk!

Utolsó módosítás: 2008.07.23. 16:19

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.