Far Cry Primal - első tapasztalatok

„Most már csak arra leszek kíváncsi, hogy mi lesz a Far Cry 5 témája.” Ezzel a tűnődéssel zárta GeryG barátom és kollégám jó egy és negyed esztendővel ezelőtt a Far Cry sorozat negyedik részét kiveséző ismertetőjét. A választ ma már minden a stílus vagy a széria iránt érdeklődő játékos jól tudja: prehisztorikus kalandozások és túlélés brutális körülmények között. Elöljáróban annyit mondanék el, hogy jelen írásom csupán a hamarosan megjelenő Far Cry Primalről alkotott első benyomásaimat foglalja össze dióhéjban, mindenre kiterjedő alapos ismertetőm előhangjaként.

Időszámításunk előtt 10.000-ben járunk Oros völgyében, valahol Közép-Európában. Takkar, a bátor Wenja harcos társaival mamutvadászatra indul, ami azonban nem jól sül el. Az éppen elejtett zsákmányt ugyanis egy megtermett kardfogú tigris is kiszemeli magának, aki könnyen érvényt szerez ezen igényének. Hősünk – ahogy azt az előző epizódokból már megszokhattuk – magára marad hát egy egzotikus, minden apró szegletében számtalan veszélyt rejtő világban, ahol nem kisebb feladat vár rá, mint újraépíteni és a konkurenciát megsemmisítve mindenkinél hatalmasabbá tenni a Wenja törzset. A konkurencia pedig ebben a korban nem csupán a többi, hasonló törekvéseket szem előtt tartó törzset jelentette, hanem a Föld akkori urait, vagyis a különféle csúcsragadozókat. Bizony ám, Kedves Olvasó, akkoriban az ember még nem a tápláléklánc csúcsán csücsült, hanem valahol a legalján!

Itt nem tálcán kapjuk a polgárháborúban elkeseredetten küzdő, már létező ellenállást, valamint annak vezetőit és szereplőit, hanem magunknak kell felépítenünk törzsünket, és falvunkat. Ehhez egyesével kell begyűjtenünk minden fontosabb szereplőt – gyűjtögető javasasszonyt, sámánt, vadászmestert, harcost, ezermestert és bölcset –, akik rendre valami új tudást, képességet adnak egyre gyarapodó közösségünknek. Mindegyiküknek építünk a megfelelő nyersanyagok birtokában saját kunyhót, amelyet magasabb szintekre fejleszthetünk a későbbiekben. „Mezei” lakosokat úgy toborozhatunk, hogy megmentjük a kis csoportokba verődve, vagy magányosan kóborló embereket a rájuk leselkedő veszélyektől, elkísérjük őket úti céljukra, vagy kiszabadítjuk őket, ha fogságba estek. A játékban rengeteg különféle nyersanyag található, amelyek szorgos gyűjtögetése elsődleges fontosságú. Ekkor még nem létezett olyan, hogy pénz, így a vásárlás fogalma sem volt ismert. Az volt, amit össze tudtunk szedni, és meg is tudtunk védeni. Csúcstechnika sem létezett a pattintottkő-korszakban, így mindenféle adóvevők, géppityuk meg járgányok helyett maradt a lábbusz, no meg a véres közelharc bunkókkal, dárdákkal, kőbaltákkal, illetve némi távolsági akció íjakkal és egyéb primitív eszközökkel. Az előző részekből megszokott, szabadon bejárható világ a rengeteg mellékküldetéssel és tennivalóval ismét visszaköszön, így a játék felépítése nem sokat változott – azt leginkább a remekül kidolgozott őskori környezet és hangulat teszi kiemelkedővé. A Ubisoft Dunia 2-es motorja ezúttal is szemkápráztató környezetet varázsol körénk, ami azonnal beszippantja az embert, és nem ereszti. Minderre rátesz egy lapáttal a hangulatot sziklaszilárdan alátámasztó őskori nyelvezet, amelyben bizony mi, magyarok is felfedezhetünk ismerős szavakat.

Rengeteget írhatnék még az állatok megszelídítésének rejtelmeiről, a házibarkács-módszerekkel összeeszkábált felszerelésünkről, a napszakok váltakozásának jelentőségéről, a fejlődési rendszerről, a „vadászlátás” áldásos hatásáról, a gyorsutazás előnyeiről vagy a program csak szuperlatívuszokkal illethető brutalitásáról, de akkor nem maradna sok mondanivalóm a későbbi, alaposabb ismertető számára, így ezekről majd abban ejtek szót. A Far Cry sorozat legújabb epizódja ezúttal sorszám nélkül, Primal alcímmel érkezik a boltok polcaira. Az ősemberek talán minden eddiginél egzotikusabb világa bevallom, engem azonnal megevett reggelire. Azt sem bántam, hogy a program felépítése alapjaiban nem változott meg, hiszen az úgy jó, ahogy van. A készítők remekül ültették át a bevált módszereket a kőkori viszonyokra, ami éppen elég új szint hoz az eleve remek játékmenetbe. Most, mondókám végére érve megyek is gyorsan vissza Oros völgyébe, ahol még rengeteg a tennivalóm – pedig már bőven túl vagyok tizenöt órányi játékon!