Rengeteg jófajta platformerjátékkal játszhattunk a ’90-es években, több cím ezek közül legendává is vált. Crash Bandicoot és Spyro mellett volt egy sor színes karakter még a szürke konzolra, ezek közül élénken él az emlékezetemben egy aranyos krokodil, azaz Croc, a jellegzetes hátizsákjával és kikandikáló szemfogával. Egy folytatást is megélt (meg egy exkluzív handheld epizódot), de idáig nem foglalkozott vele senki. Kispajtásai az érából már megkapták a megérdemelt felújításaikat (Medievil, Tomba!, Clonoa, Oddworld stb.) vagy az emulált classic verziókat (Ape Escape). Az idén érkező Gex-trilógia mellett a kis hüllő kalandját vártam a legjobban, azt mondom, így már szinte teljes is lesz a bakancslista. Az eredeti decemberre kiírt megjelenést elhalasztották, de most végre kézhez kaphatjuk a mókát, és ha jól teljesít, remélhetőleg megkapjuk majd a folytatást is.
A Croc: Legend of the Gobbos története a címszereplő ifjú kroki megpróbáltatásait regéli el. Még babakorában került a Gobbo királyságba, ahol a szőrös lények sajátjukként nevelték fel és tanították ki Crocot. Később egy gonosz varázsló érkezik a királyságba, aki elrabolja a teljes gobbopopulációt. Hüllőnk hátizsákot ragad, és bejárja a szigetvilágot, hogy felszabadítsa népét.
Az első dolog, ami szembetűnik majd, az a grafika változása, de megmondom őszintén, ez az alkotás nagyon jól öregedett. Bármikor válthatunk a régi és az új kinézet között, olyan hatalmas eltérés nincs, mint például a Diablo II-nél volt. Az új külcsín picit steril, csak a karaktermodellek és a háttér lett pimpelve, de nem került semmi extra a terepre, ami a 3D hatást fokozta volna. Inkább egy filternek nevezném a képi világ feljavítását, amivel gondom igazából nem volt, de látványosnak sem nevezném így. Viszont extra világítást kapcsolhatunk legalább. Megőrizték a program eredetiségét ezáltal, hogy nem bolygatták nagyon a grafikát, ahogy a főcímzenére is emlékeztem régről, és kellemes volt újrahallgatni. Viszont azt megjegyezném, hogy a Croc zenéi nagyon rövidek, a leghosszabb sincs 3 perc, így a végére már picit unalmas volt újra és újra hallani őket.
Az egyik legfontosabb újítás, hogy a béna tankirányításnak búcsút mondhatunk. Egy sokkal élhetőbb platformert üdvözölhetünk így, amely megkíméli idegszálainkat. A 4 fő világ egyenként 6 rendes pályából épül fel, ezek tematikusak. Erdős-barlangos, téli jeges, sivatagos-éjszakai és kastélyos területekre fogunk utazni. Minden ugyanott van, ahol régen, így működnek a régi praktikák, titkok. 5 színes követ és 6 gobbo lényt kell összegyűjteni a szinteken, ha szeretnénk az extra pályákat is elérni. Világonként 2 főellenséget is utunkba pakol a gobborabló – kinézetükre ugyanaz a gügyeség jellemző, amit a szoftverben megszerettünk. Az új irányítással nagyon gyorsan lehet haladni, és kevesebb mint 10 óra alatt akár ki is maxolhatjuk a kalandot. Ebbe már benne vannak a titkos ötödik világ nehezebb pályái is.
Rengeteg extra tartalom került a felújított Crocba, amit külön menüből érhetünk el. Érdekes grafikák, zenei album, reklámok találhatók itt, valamint sok interjút is megnézhetünk a témában. Utóbbihoz sajnos nem készült angol felirat.
A Croc: Legend of the Gobbos megmaradt annak a szerethető, üde kis platformernek, ami régen is volt. Néhány dolgot személy szerint változtatnék rajta, például az életek pillanatok alatt elcuppannak, de végtelen folytatási lehetőség van (2 élettel újrakezdhetjük a pályát). Néhány ugrás még ma is frusztráló, ahogy lecsúszunk a pogácsa platformokról, de odafigyeléssel minden kivitelezhető, ez nem egy kapkodós játék. Ritkán kell időre teljesíteni szerencsére, a mini feladványok is ezerszer könnyebbek a megreformált kezelésnek hála. Az baromi érdekes, hogy Platinum trófeát nem kapott csóri krokodil a PlayStation gépeken, így csak a 100% érhető el. Aki régen szerette, az biztosan most is jól fog szórakozni, de igazából bárki próbálkozhat vele, ha kedveli az ilyen mászkálós-gyűjtögetős stuffokat. Drukkolok a kis hüllőnek, hogy értő fogadtatásban részesüljön, és hogy elkészüljön a folytatása is.
