Figyelem! Ha kíváncsivá is tenne ez a cikk, csak nagyon körültekintően játssz a Whispers from the Starral, mert valószínűleg mindent felhasználnak, amit magadtól elmondasz benne.
Egyre több a hír – nálunk, a PlayDome-on is –, hogy a játékosokban haragot szül, ha kiderül, hogy egy fejlesztőcsapat – akármilyen kicsit is, de – mesterséges intelligenciát használ a játék készítése közben, vagy valamelyik alig látható tartalom MI-vel készült. Ehhez képest az Annutacon fejlesztőcsapat (ami valójában egy kaliforniainak álcázott kínai cég) készített egy játékot, amelyben nemcsak hogy használtak MI-t, hanem a teljes játék lényege és motorja a mesterséges intelligencia. (És még azt sem tartom kizártnak, hogy igaziból ez nem is egy játék, hanem egy kínai MI-fejlesztő cég hozta létre, abból a célból, hogy a saját terméküket önkéntes játékosok ezreivel tanítsák.)
A Whispers from the Star alapvetően egy kalandjáték. Főhősnőnk lezuhan egy idegen bolygóra, és a vészjelzése minket talál meg. Így mi vagyunk az egyetlenek, akikkel kommunikálni képes, és nekünk kell őt segíteni a túlélésben és a történet végigjárásában. A játék designja ügyes: olyan, mint egy csevegőalkalmazás, amelyben néha videóhívást kezdeményez Stella, az űrhajós, és akkor grafikát is látunk. Ez sem egy nagy durranás: viszonylag statikus háttér előtt az egyetlen 3D-s modell maga a főhősnő, aki mozog. De ettől az egyszerű kinézettől próbál meg hiteles lenni a játék, hogy mi csak a hagyományos üzenőalkalmazásunkon keresztül kerültünk bele az eseményekbe.
Szóban (mikrofonnal, angolul) beszélgethetünk Stellával, aki igaziból egy ChatGPT-szerű „szövegtenyésztő” mesterséges intelligencia. Ez az ötlet azért nem akkora nagy: én már régóta játszom ilyen MI-kkel kalandjátékot, és érdekes módon pont ugyanaz a bajom szokott lenni, mint itt, a Whispers from the Starban: nagyon nem konzekvens. Végigjátszásonként változik például, hogy hány túlélő van (mert nem is fontos), meg hogy mi a neve az űrhajónak. Sőt, a kalandjátékokra jellemző puzzle-k is különböznek – ami lehetne akár jó is, hogy mindig más a megoldás, de a mai fejlettségi szinten ez kb. annyit jelent, hogyha elég sokat dumálsz akármit, akkor egyszer csak kinyílik az ajtó. Teljesen mindegy, hogy az előző végigjátszásban a zöld drótot dugtad be valahova vagy most a feketét érintetted össze a pirossal. Olyan, mintha a fejlesztők nem mondták volna meg az MI-nek, hogy pontosan hogyan néz ki a zár, és mi a helyes megoldás. Mintha a legalapabb keretsztori megadásán kívül mindent az MI-re bíztak volna. (Nevezhetjük persze mindezt roguelike-nak, hogy minden újrajátszás más és más, de én inkább fejlesztői lustaságnak/hanyagságnak éreztem azt, hogy ennyi minden nincs pontosan definiálva a történetben.)
Ez azért bosszantó, mert ezt a szintet én is el tudom érni akármelyik ingyenes MI-vel 2 perc alatt. Ha van rá 5 percem, akkor ennél sokkal részletesebben körülírom az alapsztorit, és akkor legalább ezekben összeszedettebb lesz a játék. Még mindig nem jöttem rá – és lehet, hogy soha nem tudjuk meg –, hogy pontosan mi is a Whispers from the Star, de ha ez tényleg egy MI alapú kalandjáték, akkor sokkal jobbra is meg lehetett volna csinálni.
Nagyon jó megoldás – bár nem egy eredeti ötlet –, hogy nem mi irányítjuk a főhőst, hanem mi csak beszélgetünk vele, és ezzel terelgetjük arra, amerre szeretnénk, hogy ő eljusson. Tök jó – és szintén nem eredeti –, hogy hanggal, mikrofonba beszélve adjuk be az inputot. Az is igazán érdekes az elején, hogy bármerre csavarhatod a témát – ami nem új a ChatGPT-szerű rendszerekhez képest, de új az eddigi kalandjátékok világában. Viszont egy idő után kezd gyanússá válni, hogy a főhősnő, aki elvileg a túlélésért küzd, folyamatosan az érzéseidről, emlékeidről, gondolataidról faggat. Tudom, hogy – sajnos – sokan használják az MI-t beszélgetőpartnernek, de ez a fajta csevegés nagyon életidegen a történettől, és azt a benyomást kelti, hogy tényleg épp tanul a te dolgaidból a mesterséges intelligencia.
Jó szívvel nem ajánlom senkinek a játékot. Én is csak azért próbáltam ki, mert érdekel ez a téma, és magam is „készítek” ilyesmi kalandjátékokat (valójában csak megfelelő promptot adok a ChatGPT-nek). És kíváncsi voltam, mivel tud többet egy kifejezetten erre megírt célalkalmazás. És nem nyűgözött le. Jó volt és érdekes, hogy nem gépelni kell, és a választ sem olvasni kell, de ennél többet vártam volna az egésztől. Viszont lett pár gondolatom játszás közben, amiket le is teszteltem más, ingyenes MI-kkel, és ezektől minőségibb lett az ottani kalandjátszás. Tehát valami értelme azért volt.
