Hát... egy gondolat bánt engemet:
Akármilyen szerepjátékba botlottam az elmúlt kb. 10 évben, egy valami volt, ami mindről eszembe jutott. Mármint ami mindegyik kapcsán, mert a jobbakról nyilván több dolog is, szóval... mindegyiket elképzeltem izometrikus nézetben (az évtized első felében ezt jelentősen megkönnyítette, hogy abban voltak), és a Greyhawk: Temple of the Elemental Evil c. játékban alkalmazott körökre osztott harcrendszerrel. És mindegyik játék hirtelen fantasztikus lett...
És ahogy telnek az évek, úgy lesz mindez egyre fájdalmasabb. Mert fejlődik a grafika, és elképzelem, ahogy egy minden milliméterében végletesen kidolgozott űrhajón hihetetlen változatos mozgáskultúrával megáldott marine-ok és alienek harcolnak a végsőkig, miközben fogy a lőszer, kéne már egy új páncél, valami perk is, aminek a segítségével messzebbről eltalálom a támadókat, hogy kevesebb sav fröccsenjen rám... De már nem kell sokáig húznom, mert csak 2 alkotóelem kell, hogy működésre bírjam a rádiót és jöjjön az erősítés. Aztán aktiválom a bombákat és végre leléphetünk erről az átkozott helyről... stb.
És előttem van mindez - persze izometrikus helyett lehet valami forgatható 3D csoda, de szigorúan felülnézetből (vagy amolyan Dragon Age-es megoldással). Festményszerű hátterekkel (Icewind Dale-nél szebb játékot azóta sem láttam), kidolgozott részletekkel, aprólékos harcrendszerrel.
De sajnos soselesz. A Dragon Age-nél és a Fallout 3-nál HC-bb (vicc) RPG már soha nem fog készülni.
Respect is not given. It's taken.