Az már biztos, hogy a CD Projekt RED egyszerre több Witcher címen is dolgozik. Ezek közül lesz az egyik, a The Witcher 2 Xbox 360-ra készülő verziója, mely új sztori tartalommal, a 2.0 patch-ben hamarosan a PC-sek számára is elérhető Dark és Arena móddal, valamint egy új, négy perces intro videóval érkezik majd meg.
Természetesen a PC játékosok is megkapják majd ezt az új sztori tartalmat és a bevezető videót, "nagyjából akkor", mikor a konzol verzió elkészül. Jan Bartkowicz arról is lerántotta a leplet, hogy legalább még nyolc kulcsfontosságú fejlesztést kívánnak megjelentetni játékukhoz, és ezek nagy része a történettel lesz majd kapcsolatos.
"Egy pár eseményt még biztos, hogy hozzáteszünk a játékhoz, melyek nagy része a történettel operál majd. Háttértörténetet fognak megmutatni, vagy épp csak a világot teszik még kiterjedtebbé, valamint választ adunk majd azokra a kérdésekre is, melyek a The Witcher 2 végén nyitva maradtak." - számolt be az új fejlesztésekről Jan.
A fejlesztők azt is megerősítették, hogy az Xbox 360-as verzió mellett még egészen biztos, hogy van egy hasonlóan nagy kaliberű projekt a tarsolyukban, mely a The Witcher univerzumban játszódik. Az Xbox 360 verzióra majd valamikor 2012-ben lehet számítani, tehát vele együtt a sztori kiegészítésre is, melyet a PC-sek is megkapnak. A PS3 tulajdonosok pedig egyelőre Geralt nélkül maradnak, ugyanis még mindig nincs eldöntve, hogy elkészüljön-e a Sony konzoljára a portolás, vagy sem.
The Witcher 2 - Xbox360 verzió és folytatás
Megtudtunk még pár érdekességet a nagy sikerű szerepjátékról.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
The Witcher 2: Assassins of Kings
Platform:
Fejlesztő: CD Projekt RED
Forgalmazó: PlayON
Megjelenés: 2011. május 17.
Minimális rendszerigény: Dual Core 2,2-es GHz processzor, XP: 1 GB, Vista/Win7: 2 GB memória, GeForce 8800 vagy jobb videokártya 512 MB RAM-mal, DVD-ROM
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Toronymagasan az ILL kapta a State of Play legbetegebb előzetesét, végre sokkal többet is láthatunk a jövőre érkező horrorból
Legfrissebb fórumtémák
- 22:31
- Ki mivel játszik mostanában? [8244]
- 19:43
- Szét*** az ideg [5484]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]