Idén júliusban igazán nem panaszkodhattunk arra, hogy aludt volna a játékipar, hiszen több nagy névről is írtunk – néhol jót, néhol rosszat. A sort egy MMO-val kezdtük, mivel a Funcom úgy döntött, hogy az Age of Conan című online RPG-jüknek elkészítik az ingyenes verzióját, ezzel azt remélve, hogy még több ember fogja bebarangolni Hyboria vad vidékeit. A jó hírt viszont egyből egy rossz követte: tovább már nem akarta senki sem titkolni, hogy az L.A. Noire-t közösen összehozó Rockstar és a Team Bondi végleg összevesztek és a jövőben nem kívánnak egymással dolgozni (a fejlesztőcsapat azóta csődbe is ment). Pedig a detektívjátékot nem fenyegette az a veszély, ami a jó öreg Duke-ot, akinek visszatérését hiába harangozták be világszerte, az eladások nem hozták meg a várt sikereket, amiért a kiadó a magazinok gyenge kritikáit okolta. Az LG viszont nagyon is bízott az első 3D-s mobil, az LG Optimus 3D sikerében, amely júliustól vált elérhetővé hazánkban. Az idefelé vezető úton pedig nem egyedül utazott, hisz a szemben lévő ülésen ott figyelt Harry Potter is, akinek
befejeződtek hosszúra nyúlt kalandjai, s a mozikba került a Halál ereklyéi második része. Ezzel szemben egy másik nagy név épp egy új kezdetben reménykedett: a Deus Ex: Human Revolution ekkor került aranylemezre, így hosszú évek után biztossá vált, hogy a boltokba kerül a népszerű RPG folytatása.
No és a magazint sem hagyta pihenni a július, mivel egy új rovat és egy új funkció is elérhetővé vált, a napi Booth Babe az elmúlt 13 év lefotózott hostess hölgyeit mutatja be azóta is, míg a megújult galéria egyszerűbbé és kényelmesebbé tette a játékok képeinek átnézését.
A korábbi hónapok összefoglalói:
Mi történt az év során - 2011. július
Ingyenes lett az Age of Conan, megújult a galéria.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]